Belföld

Stadionok után a vasútállomásokba tolja a pénzt a kormány

vasut(960x640).jpg (Array)
vasut(960x640).jpg (Array)

Négy vasútállomás átépítésére többet költ a kormány, mint amennyibe az új Puskás Stadion átépítése kerül.

A felcsúti kisvasút 600 milliós költsége már az EU-nak is szemet szúrt, előtte pedig a német köztévé is beszámolt arról, hogy bizarr látvány a négyezres stadion a feleakkora településen, ráadásul a miniszterelnök háza mellett. A nosztalgia-kisvasút terve pedig végképp azt jelzi, hogy Magyarország elfordult az európai politikai normáktól.

Ezek után a 444 arról ír, hogy például a békéscsabai állomás felújítására 34,9 milliárd forintot szánnak. Az Átlátszó korábban megjegyezte, hogy az eredetileg kalkulált 23,5 milliárd helyett 34,9 milliárdért vitte el a CSABA-2013 konzorcium a munkát. Ez a konzorcium három céget takar: Strabag, Közgép és Swietelsky.

A székesfehérvári állomást is felújítják, erre 33,4 milliárd megy el, itt a győztes konzorcium tagja, amely az új biztosítóberendezéseket hozza, a Közgép érdekeltségébe tartozó Dunántúli Kft.

A tervek között szerepel még az, hogy 21 milliárd jut Debrecennek, Vác pedig 19,6 milliárdot kap, ez utóbbi esetben is találunk egy kis Közgép-érdekeltséget.

Ez a négy tétel összesen 116 milliárd forint körüli összeget ad ki, közben a Puskás stadion felújítására 100 milliárdot szánt a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik