Belföld

Villamosok helyett elektromos buszokban hisz a miniszter

Varga Mihály szerint jól járnak jövőre a családok, áfacsökkentést viszont nem terveznek.

Újragondolná Budapest tömegközlekedését Varga Mihály – derül ki az interjúból, mely az Origón jelent meg a nemzetgazdasági miniszterrel. A tárcavezető szerint ha szétválasztanák a kötöttpályás- és a buszközlekedést, az utóbbi nyereséges is lehetne.

Varga elmondta: beterjesztették a költségvetési módosítást, ami ahhoz szükséges, hogy az állam átvegye a BKV 53 milliárdos adósságát. Ugyanakkor az egész fővárosi közlekedés újragondolását szorgalmazzák – a főváros tömegközlekedése hatalmasra duzzadt vízfejként működik a miniszter szerint. A tárcavezető a kötöttpályás közlekedés fejlesztése helyett elektromos buszok beszerzésére fektetne nagyobb hangsúlyt. A fővárossal kötött megállapodásnak ez is részét képezi.

A jövő évi költségvetésben 2,5 százalékos bővüléssel számol a minisztérium, alacsonyabb lesz az uniós források felhasználása, fegyelmezett, takarékos költségvetést ígérnek. Ennek vitája június végén zárulhat le, ekkor dönthet az Országgyűlés az elfogadásról.

Az adóváltozások miatt csökken majd a családok terhe, az szja-csökkenés és az adókedvezmények kiterjesztése is pozitívan hat majd – hangsúlyozta Varga. 5 százalékkal nő a rendvédelmi és fegyveres dolgozók fizetése, tízzel a pedagógusoké. 5 százalékra mérséklik a sertéshús áfáját. Általános áfacsökkentéssel nem számolnak: a miniszter elmondta, hogy aki jövedelmet szerez, azt segítik, aki pedig fogyaszt, ott adóztatnak.

Az orosz és ukrán exportpiacok elvesztését a nyugat-európai és amerikai piacokon pótolták és Afrikában is megvetettük a lábunkat – közölte a miniszter. Keleti irányba a Nokia magyarországi kivonulása komolyan visszavetette a kivitelt: csak Kazahsztán esetében 40 százalékos volt a visszaesés.

Arra a kérdésre, hogy 2018-ig elérhetjük-e az egyszámjegyű szja-t, Varga nem adott konkrét választ, ugyanakkor kijelentette: jelentős összegről van szó, 9 százalékos adókulcs esetén 500 milliárdos bevételkieséssel kell számolni. A növekedést kell minél szélesebb alapokra helyezni, hogy lehetőség legyen ekkora mértékű csökkenésre – közölte Varga.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik