Belföld

A hazug rezsicsökkentés szeméthegyet emel

szemét (szemét)
szemét (szemét)

Az önkormányzatoknak állnák a rezsicsökkentés árát. Ha tudnák. Mivel nincs pénzük, ellephet minket a szemét. Már Orbánhoz is ment levél.

A helyi hírportál szerint csak Siófok környékén a helybeli önkormányzatoknak több mint százmillió forintot kellene betolniuk a hulladékgazdálkodásra alakult Siókom Nonprofit Kft.-be. Nincs azonban erre pénzük, idei költségvetésük kész, abban nem terveztek ilyen váratlan kiadásokat. „A rezsicsökkentést az állam kitalálta, elrendelte, a számlát meg az önkormányzatoknak nyújtja be” – mondta Lengyel Róbert siófoki polgármester, aki kénytelen igazat adni azoknak, akik már annak idején is „rezsihazugságot” emlegettek. Először államilag befagyasztják a díjakat, még csökkentik is, a veszteséget pedig az önkormányzatokkal fizettetik meg. Végül azonban mégis a lakosság fizet, csak éppen a befizetett adójából, kicsit késleltetve. Ez átverés, belátható időn belül a hulladékszállítási-gazdálkodási rendszer teljes összeomlásához vezet – írja a sonline.hu.

A prbléma nem egyedi, ugyanezt mondja Gödöllő polgármestere, aki az aggasztó helyzet miatt már levélben kért Orbán Viktortól intézkedést. A hulladékfeldolgozás területén vészhelyzet alakult ki az egész országban. A rezsicsökkentés hatásai mellett a hulladéklerakási járulék, a felügyeleti díj, az e-útdíj és több egyéb költségnövelő tényező padlóra küldi a nonprofit szolgáltatókat, képtelenség kigazdálkodni az új, adó-jellegű kötelezettségeket – emlékeztetett Gémesi György. A lerakási járulék meg nem fizetése miatt náluk a NAV a munkabérfizetés napján inkasszózta a Zöld Híd Nkft. számláit, de más cég is járt így. Egy ilyen lépéssel egy kötelezően ellátandó, környezetvédelmi, közegészségügyi szempontból nélkülözhetetlen közszolgáltatást lehetetlenítenek el. Gémesi szerint Gödöllő, Veresegyház, Isaszeg, Fót, Rétság, Érsekvadkert és további 40 településen hamarosan az utcán maradnak a hulladékkal teli kukák.

„A tisztán 106 önkormányzat tulajdonában lévő társaság vezetői nem akarnak pánikot kelteni, de most olyan helyzetbe kényszerültek, hogy számítani kell rá: súlyos zavarok lesznek az ellátásban. (…) A hulladékfeldolgozás területén az egész országban vészhelyzet van, és az emberek onnan értesülnek erről, hogy időnként hallják, a katasztrófavédelemnek kell intézkednie. Ilyen egy normálisan működő EU tagállamban nem fordulhat elő. Talán Nápolyban történt hasonló, ott a hadsereget vetették be”. Gémesi szerint a gond országos, talán egyedül a fővárosi szolgáltató, az FKF vészelte át a problémát. „Ott eleve magasabb díjak voltak, koncentrált területen, nagyobb fizetési potenciállal.” Vidéken több tíz kilométert autóznak a hulladékért a néhány száz lelkes, szétszórt községekbe, és itt bizony a nem fizetők aránya is egyre nagyobb, ami szintén a veszteségeket növeli”. Szerinte kétséges, hogy a katasztrófavédelem át tudja-e venni a hulladékszállítást, hiszen erre nekik sincs pénzük.

 Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik