Belföld

NVB: nem jogsértő a Pad Ferenc elleni negatív kampány

pad ferenc (pad ferenc, )
pad ferenc (pad ferenc, )

A Nemzeti Választási Bizottság szerint nem jogsértő az, amit az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a tapolcai időközi választás kampányában állít.

Az IKSZ szórólapján az állt, hogy ad Ferenc, az MSZP és a DK közös jelöltje az iszapkatasztrófa idején a Mal Zrt. vezetőségének tagja volt, és semmit nem tett a tragédia elkerülése érdekében. A tapolcai országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottsághoz azért fordult egy magánszemély kifogással, mert az IKSZ által terjesztett szórólapon azt írták: “Pad Ferenc az iszapkatasztrófa idején a vezetőség tagja volt a MAL Zrt.-nél., Semmit sem tett a tragédia elkerüléséért”.

A kifogástevő szerint a szórólap valótlan tényeket állít, sérti Pad Ferenc becsületét, és felhívta a figyelmet arra, hogy a 2010 októberében történt tragédia idején Pad Ferenc a munkavállalók által delegált felügyelőbizottsági tag volt a társaságnál.

A kifogást elbíráló választókerületi választási bizottság a kifogást elutasította, arra hivatkozva, hogy a felügyelőbizottsági tagság a közfelfogás szerint egyenértékű a társaság vezetőségi tagságával, valamint az is köztudomású, hogy a vállalat részéről senki nem tett semmit a tragédia elkerülése érdekében.

A határozat ellen a beadványozó fellebbezést nyújtott be, mondván, a választási kampányban helye van ugyan a negatív kampánynak, de el kell különíteni, hogy ennek során véleményt fogalmaznak meg vagy tényt állítanak, mivel a valótlan tartalmú tényállítások alkalmasak a választópolgárok megtévesztésére.

Az NVB szerdán ugyanakkor helybenhagyta az elsőfokú döntést. A vitában Patyi András, a testület elnöke emlékeztetett: az Alkotmánybíróság február 24-én hozott határozatában a veszprémi választással kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy a kampány során tett, a másik jelöltet negatív színben feltüntető kijelentések a véleménynyilvánítási szabadság körébe tartoznak, ha ezzel a választópolgárok döntési lehetőségét kívánják elősegíteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik