Belföld

„Évtizedes pénzügyi korrupciótól” szabadulna a kormány

Quaestor (Quaestor)
Quaestor (Quaestor)

A kormányülésen a Buda-Cash, illetve a Questor ügyében arra jutottak, hogy a 2010 óta tett lépéseik megszabadíthatják a az országot az évtizedes pénzügyi korrupció következményeitől.

Kovács Zoltán kormányszóvivő a bevezetett intézkedések közé sorolta elsőként, hogy a devizahitelek kivezetésével és a tisztességtelen banki magatartás megakadályozásával, a fair-bank törvénnyel rendet tettek a bankszektorban. Második intézkedésként említette, hogy rendezték a takarékszövetkezetek helyzetét. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a kilenc, a rendezésből kimaradt takarékszövetkezetből már csak kettő maradt talpon. Harmadik lépésnek nevezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a hozzá tartozó pénzügyi felügyelet megteremti annak a feltételeit, hogy a pénzügyi szervezetek körében is rendet lehessen tenni.

A kormány figyelemmel kíséri a pénzügyi szervezetek működésével és a visszaélésekkel kapcsolatos fejleményeket, a felügyeleti és eljárási joggal bíró szervezetek eljárását.

Egyúttal azt is megállapította a kormány, hogy az Országgyűlésben képviselettel rendelkező ellenzéki pártok az elmúlt években a pénzügyi rendszer rendbetételével kapcsolatos erőfeszítésekben semmilyen támogatást nem adtak a kormánynak – hangsúlyozta.

A kormányszóvivő azt is kiemelte, hogy a kabinet a bekövetkezett károkkal kapcsolatban azt az elvet vallja, hogy – a rendelkezésre álló intézményes keretek és biztosítékok mellett – a visszaélésekben résztvevőknek személyes vagyonukkal is felelniük kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik