Belföld

Eörsi: a Fidesz tele van III/III-asokkal

Eorsi-Matyas(960x640).jpg (eörsi mátyás, )
Eorsi-Matyas(960x640).jpg (eörsi mátyás, )

A politikus szerint Orbán nem az ügynökmúlttal, sokkal inkább a paksi szerződés titkos részeivel zsarolható.

A miniszterelnökkel szembeni ügynökgyanúról, az Iszlám Állam elleni fellépésben való részvételről és a mélyponton lévő magyar-lengyel viszonyról is beszélt a DK külpolitikai szakértője, Eörsi Mátyás az ATV reggeli műsorában.

A veterán politikus, aki az SZDSZ egyik alapítója volt 1988-ban, elmondta: a lengyelekkel az 1970-es évek óta nem volt ilyen rossz viszonyunk. Lengyelország a nemzetközi színtéren is mindig kiállt Orbán mellett, de Ukrajna miatt szembefordult vele, ott ugyanis komolyan veszik a konfliktust. Megértik azt a problémát, hogy egy hatalmas Oroszország lerohanja a nála gyengébb Ukrajnát, elfoglalja területének egy részét, a többit pedig fenyegeti. A lengyelek óriásit csalódtak Orbánban, hogy nem a gyengébb, megtámadott fél mellett állt ki – fejtette ki Eörsi.

Az Iszlám Állam elleni fellépésben való magyar szerepvállalásról azt mondta: itt már nem keresztény-muzulmán ellentétről van szó, muzulmánok ellen is kegyetlen leszámolásokat hajtanak végre a terroristák. Részt kell vennünk az ellenük való küzdelemben, mert előbb-utóbb mi is sorra kerülnénk, ha nem lépünk fel határozottan. Nem várhatjuk el, hogy szükség esetén nekünk segítsenek, ha mindenből kivonjuk magunkat – jelentette ki.

Eörsi Mátyás arra is emlékeztetett, hogy Simicska Lajos 30 éven keresztül fegyelmezetten hallgatott, majd amikor 5 százalékkal megemelték az adóját, úgy döntött, hogy nem tudja tovább magában tartani, hogy Orbán Viktor jelentett róla. Ezen a szinten tart a magyar belpolitika – mutatott rá.

A politikus azt is kijelentette, hogy annak idején pártja is az ügynöklisták nyilvánosságát akarta elérni, de mindig gyengének bizonyultak. A kérdést valójában sem a bal-, sem a jobboldalnak nem állt érdekében rendezni, mert már az első MDF-kormányban is rengeteg III/III-as ült. A Fideszben legelőször egyetlen III/III-as volt, ma viszont a kormánypárt már tele van velük. Eörsi azt mondta: a nevüket is tudja, nyílt titok volt, hogy ki az ügynök.

A Simicska által elmondottakból azzal nem ért egyet, hogy Moszkvából zsarolnák Orbánt a magyar ügynökaktákkal. Sokkal valószínűbb, hogy azzal zsarolják az oroszok a magyar kormányt, amit a paksi bővítési szerződésből titkosítottak. Innentől viszont az a kérdés, hogy ha Orbán dönt valamiről Brüsszelben, akkor a valódi szempont Magyarország érdeke, vagy orosz utasításra cselekszik.

Nagyon nagy baj van, ha az embereket nem zavarja az, hogy miközben itthon papolunk a szuverenitásról, a döntéseket valójában Moszkvában hozzák – közölte a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik