Belföld

Orbán vejének kikötővásárlása a Fidesz Sukoró-ügye

keszthelyi kikötő (kikötő, keszthely)
keszthelyi kikötő (kikötő, keszthely)

Az ügy a Zala Megyei Főügyészséghez került.

A Párbeszéd Magyarországért párt nemrég a Legfőbb Ügyészséghez fordult azzal, hogy azonnal vizsgálják meg Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak keszthelyi kikötővásárlását. A párt szerint az adásvétel érvénytelen, mert a jogszabályok szándékos kijátszásával kötötték meg.

A Legfőbb Ügyészség most levélben jelezte, hogy az ügy kivizsgálását továbbították a Zala Megyei Főügyészségnek – közölte a PM.

A párt először a Zala Megyei Kormányhivatalhoz, majd a Legfőbb Ügyészséghez fordult, hogy állapítsák meg: a keszthelyi önkormányzat ügylete jogsértő, mert a nemzeti vagyontörvény értelmében minden 25 millió forint feletti állami vagy önkormányzati ingatlanértékesítésnél kötelező a versenyeztetés. A kikötő vásárlásakor hétmilliót fizettek a vevők, ugyanakkor átvállaltak egy 22,8 milliós adósságot és egy 330 millió forint értékű feltőkésítést, ezzel pedig bőven túllépték a törvény által előírt határt.

Azóta kiderült a PM szerint, hogy a versenyeztetés elkerülése szándékos volt, a keszthelyi önkormányzat és Tiborczék egy ügyletsorozattal megpróbálták kijátszani a jogszabályokat, amivel már nemcsak a vagyontörvényt, hanem a hatályos Polgári Törvénykönyvet is megsértették. A PM a kikötővásárlás semmissé nyilvánítását és az érintettek azonnali felelősségre vonását követeli.

Emlékeztetnek: a Kúria néhány éve hasonló indokkal érvénytelenítette a sukorói kaszinóberuházáshoz kötődő telekcserét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik