Míves levéllel lepte meg az orosz elnököt Bayer Zsolt a keddi Magyar Hírlapban. (Érdemes megőrizni! Ki tudja, mit hoz 2022?) Ilyeneket ír.
„De most önöknek van igazuk, Elnök úr, majdnem mindenben. És legyen biztos benne, hogy nekünk is igazunk van.
És tudjon arról is, hogy akik most ön és Oroszország ellen hőzöngenek itt minálunk, azok remekül kijöttek a Szovjetunióval, és helyeselték, amikor a Szovjetunió legázolt bennünket ’56-ban. Így éltek negyven évig. És pontosan annyira gyűlöltek engem akkor, amikor gyűlöltem a Szovjetuniót, mint most gyűlölnek, amiért szeretem Oroszországot, és igazat adok önnek. Éppen ezért ők a legkevésbé sem számítanak, Elnök úr. Ők Európára hivatkoznak, Európát sikoltozzák, most, amikor már nincsen Európa. Amikor még volt Európa, és én, mi, Európát vágytuk, akkor ők a Szovjetuniót éltették. Fáziskésésben vagyunk mi itt, középen, egymáshoz képest is, és minden máshoz képest is.”
A publicista 2007-ben még mást gondolt. Akkor a Magyar Nemzetnek írt a gyurcsányság lélektanáról meg a bátorságról, ami nem kell ahhoz, hogy a miniszterelnök „itthon hazudozzon arról, miről is tárgyalt odakint”.
Szerinte gyurcsányság úgy tenni mindig, minden egyes pillanatban, mintha a magyar nemzeti érdek csak azért létezne, hogy mások erőszakot tehessenek rajta. “Oroszoknak lefeküdni energiaügyben, Putyintól ájultan elalélni és félni: gyurcsányság. Utóbb Nyugaton az egészet letagadni, s azt mondani, amit a Nyugat akar hallani (mindezt persze szemrebbenés nélkül): gyurcsányság. (…) Minden reggel szűkölve, vonyítva ébredni, hogy talán egyszer megbukok, és elveszik tőlem kedvenc játékszeremet, az országot: gyurcsányság. Hisztérikusan nekirontani minden pillanatban politikai ellenfeleimnek: gyurcsányság. A politikát gyűlöletté, bozótharccá gyalázni: gyurcsányság. Erre büszkének lenni: gyurcsányság. Végül pedig: szekundálni és nyalni ennek a kártékony, beteg embernek: az is gyurcsányság. Ezt szétválogathatja magának ez a nem tudom, honnan szalajtott magyar értelmiség. (Tisztelet a kivételnek.)”
