Belföld

Egy hét múlva Torkos Csütörtök – több mint 440 étterem csatlakozott

Már több mint 440 étterem csatlakozottTorkos Csütörtök elnevezésű farsangi akcióhoz, melynek keretében február 19-én fél áron kóstolhatják meg a vendégek a résztvevő éttermek menüit.

A hagyományokra épülő gasztronómiai akciót a vendéglátóhelyek és a nagyközönség pozitív visszajelzései alapján szervezik meg idén is. Tavaly több mint 600 étterem látott vendégül több mint 100 ezer vendéget. Lipcsey Görgy Imre, a szervező Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, a magyar turisztikai célpontok, a magyar gasztronómia és a magyar agrártermékek közös népszerűsítését tartják célravezetőnek, ezért idén már a Torkos Csütörtök koordinálása is a turisztikai és az agrármarketing-terület együttműködésének jegyében valósul meg. 

Ezen a napon a felhíváshoz csatlakozott éttermeknek azt kell vállalniuk, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50 százalékos kedvezményt biztosítanak vendégeiknek. Külön erre az alkalomra készített, szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet, és a kedvezmény csak helyben fogyasztásra vonatkozik – tette hozzá Lipcsey György Imre. 

A csatlakozni kívánó éttermek a torkoscsutortok.itthon.hu oldalon regisztrálhatnak még február 15-ig, a vendégek pedig ugyanitt böngészhetnek a résztvevő vendéglátóhelyek kínálatában. A Magyar Turizmus Zrt. részeként az Agrármarketing Centrum az országos gasztronómiai megmozduláshoz kötötte új Facebook-oldalának indítását is, amely a www.facebook.com/agrarmarketingcentrum címen érhető el, és ahol folyamatosan frissülő információkat találhatnak az érdeklődők

Ajánlott videó

Olvasói sztorik