Belföld
Menedék Egyesület (Menedék Egyesület, menedék, menekült, kiállítás)

„Egy pillanat alatt elszabadulhat a pokol”

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2015. 02. 03. 14:20

A Menedék Egyesület 1995 óta foglalkozik a Magyarországra érkező külföldiek integrációjával, társadalmi beilleszkedésével. Ha valakik, ők első kézből rendelkeznek tapasztalatokkal a bevándorlókról. Kováts Andrást, az egyesület igazgatóját kérdeztük.

Korábban a témában:

A kilencvenes évekhez képest, amikor indultatok, mennyiben változtak meg a dolgok Magyarországon?

Nagyon más volt akkoriban a helyzet, amikor indultunk. A céljaink azonban megegyeznek a mostanival, azaz, hogy a migránsok – a hosszabb ideig Magyarországon tartózkodó külföldiek – valamilyen módon otthonra, biztonságra, társadalmi kapcsolatokra találjanak. Gyakorlatilag az integrációval foglalkozunk, tehát az ő társadalmi beilleszkedésüket segítjük elő. Számtalan módon tesszük ezt, részben olyan programokkal, szolgáltatásokkal, ami az itt tartózkodó külföldiek számára elérhető: tanácsadással, szociális programokkal, pszichológiai, akár pszichoterápiás szolgáltatásokkal, képzésekkel, tanfolyamokkal, közösségi rendezvényekkel. Ugyanakkor nagyon fontosnak tarjuk és sok szakképzésünk koncentrál arra, hogy azok szakemberek, akik hozzánk hasonló munkát végeznek – legyenek ők szociális munkások, kormányzati ügyintézők, pedagógusok, vagy rendőrök – tájékozottak legyenek a migrációval kapcsolatban és tudjanak mit kezdeni a különböző kultúrák találkozásából adódó speciális kommunikációs helyzetekkel.

Nagyon sokat foglalkozunk a magyar társadalommal is. Sokszor esik szó a külföldiek beilleszkedési nehézségeiről, hogy miért fontos ez és hogyan kellene, hogy történjen, de nem csak a külföldiekről kellene beszélnünk, hanem saját magunkról, a magyarokról, vagy bármely olyan társadalomról, ahová megérkeznek a bevándorlók. Azt látjuk, hogyha ez a társadalom nem elég informált, érzékeny és fogadókész, nagyon sok probléma lehet belőle. Ezért több olyan programunk van általános iskolákban, középiskolákban, vagy akár lakossági rendezvényeken, film- és könyvklubokon, ahol a migrációval és az ezzel kapcsolatos kérdésekkel, problémákkal ismertetjük meg a magyar embereket.

Az is fontos feladata az egyesületnek, hogy megszólaljon a bevándorlásról szóló szakmai, szakmapolitikai, akár jogalkotási párbeszédekben, vitákban. Rendszeresen készítünk jogszabály-véleményezéseket törvényelőkészítéskor. Maga az államigazgatás is megkeres minket és kikéri a véleményünket, valamint egy-egy társadalmi, politikai vita kapcsán, hogyha a migráció szóba kerül – mint ahogy az történt január elején – megszólalunk, és igyekszünk az álláspontunkat eljuttatni mind a politikusok, döntéshozók, mind a szélesebb közvélemény felé.

Menedék Egyesület (Menedék Egyesület, kiállítás, menekült, alkotás)Fotó: MTI / Beliczay László

A menekültügy kapcsán a Fidesz teljes vezérkara megszólalt. Mennyire hallgat rátok az államigazgatás, mennyire fogadják el a ti ajánlásaitokat, véleményeteket? Milyen ez a partnerség?

Ez egy nagyon változó, érdekes dolog. Sok éve dolgozunk szoros együttműködésben a bevándorlás állami intézményeivel. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal formális partnerségről most ebben a pillanatban nem beszélhetünk, de voltak olyan időszakok, amikor így dolgoztunk. Az Országos Rendőrfőkapitánysággal már negyedik éve dolgozunk idegenrendészeti fogdákon szoros partnerségben. Folyamatosan az a tapasztalatunk, hogy szakpolitikai, illetve a végrehajtás szintjén ritkán vannak nézeteltéréseink. Sokszor vitázunk módszertani és elvi kérdésekről is, ilyenkor nem mindig azonos az álláspontunk, ami miatt egy dinamikus, helyenként egymásnak feszülő, helyenként maximálisan egyetértő párbeszéd zajlik közöttünk.

A politikai retorika elsődleges célja nem a társadalmi problémák megoldása, hanem, hogy társadalmi támogatottságot szerezzen, vagy társadalmi csoportok (gyakran a migránsok) rovására növelje a népszerűséget és egymásnak ugrassza a társadalmi csoportokat; ilyenkor az a hang, a mit mi képviselünk, nem talál nyitott és értő fülekre.

Gyakran látjuk ugyanis azt, hogyha a külföldiekkel, az idegenekkel szemben, de akár az etnikai kisebbségekkel, szegényekkel, hajléktalanokkal, vagy bármilyen marginalizált társadalmi csoporttal szemben kell megmozdulni, illetve szimpatizánsokat találni, akkor a magyar társadalomnak egy jelentős része fogékony erre. Ezt pedig ki is használják a politikusok.

Beszéljünk a magyar társadalomról. A ti tapasztalataitok alapján hogyan reagál a társadalom a rendszerbe beilleszkedő és a teljesen kultúridegen bevándorlókra?

Nehéz erről egyben beszélni, nyilvánvalóan különböző mérőszámokat ki lehet hozni a társadalom hozzáállásáról, a TÁRKI vizsgálatai mérik az idegenellenességet. Ehhez képest a hétköznapi tapasztalatok rendkívül vegyesek. Néhány dolgot említenék, melyek mind egyszerre vannak jelen. Egyfelől nagyon gyakran és általában látunk egyfajta idegenkedést, gyanakvást, ami leginkább abból fakad, hogy a Magyarországon élők többsége nem találkozik nagyon más vidékről, kultúrából érkező külföldiekkel. Ez nem hétköznapi tapasztalat, nincsenek közvetlen, személyes ismereteik róla. Csupán mindenki gondol valamit, a sajtóból értesülnek az emberek, így az ezzel kapcsolatos társadalmi beszéd az esetek nagy részében negatív. Ez például a menekültek esetében a lakás- és munkakeresés folyamán csapódik le, amikor rendszeresen falakba ütköznek. Az emberek félnek attól, hogy külföldit vegyenek fel dolgozni, mert nem tudják, hogy mi lesz a papírokkal. Nem is feltétlenül magától a külfölditől félnek, hanem a bonyodalomtól, hogy ez majd biztos valamilyen plusz vizsgálatot eredményez. Hasonlóan a lakásbérletnél, egyebeknél. Senki nem akar magának bajt, bonyodalmat. Tehát van egyfajta ilyen elutasító, visszahúzódó attitűd.

Az emberek jelentős része nem igazán akar és tud erőfeszítéseket tenni, hogy nyisson más irányba. Például nem beszélnek nyelveket, ez egy hatalmas nagy teher. Turisták is sokszor átélik ezt, hogyha bemennek egy boltba és nem találnak közös nyelvet, akkor az eladó reakciója frusztrált vihorászásból nagyon hamar elutasító ellenségeskedésbe vált át. De az effajta elutasító gesztusok az emberek többségénél nem zsigeri gyűlöletből, rosszindulatból, vagy idegenellenességből fakadnak, hanem zavartság, frusztráltság, az ismeretlentől való félelem, bizonytalanság miatt.

Nyilván megvannak azok a csoportok, akik az idegenellenesség gondolatát a zászlójukra tűzve araboznak, négereznek, cigányoznak, rasszista szlogeneket skandálnak, de nem gondolom, hogy belőlük több, vagy kevesebb lenne itt, mint más európai országokban. Egyáltalán nem is ezzel azonosítanám a magyar társadalmat, hanem az óvatosan gyanakvó, bezárkózó attitűddel.

Azt is látjuk, hogy azok az emberek, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek külföldiekkel, mondjuk alkalmazottként, vagy éppen fogyasztóként egy étteremben, ők érdekes jelenségként fedezik fel, mondjuk az új munkatársat, aki máshogy dolgozik, gondolkozik, más ételeket eszik. Tehát nagyon gyakran látjuk azt is, hogy mély, izgalmas és termékeny emberi kapcsolatok alakulnak és a külföldiekkel kapcsolatban kialakult félelmek a hétköznapi együttélések során eloszlanak.

Azokon a helyeken, ahol a külföldiek úgy telepednek le, hogy nem részei a helyi közösségnek, vagyis erőteljes, általában a hatóságok által is kontrollált és asszisztált csoportosítás van – például az átmenő forgalom esetében a menekülttáborok környékén – ott eszkalálódnak a feszültségek, nagy a helyi lakosság ellenkezése, pont azért, mert nem történik meg a tartalmas találkozás, nincs rá lehetőség. Az emberek vagy be vannak zárva, vagy csak korlátozottan mozoghatnak, általában nem is az a céljuk, hogy itt maradjanak, vagy tartósan letelepedjenek, sokszor nem is tudják, mi lesz velük. Ilyenkor az emberek csak távolról szemlélik egymást és az tényleg nagyon riasztó lehet, hogy más kinézetű emberek jönnek-mennek, rendőrök kísérik őket.

A magyar menekültügyi politikának egy sarkalatos pontja, hogy tömegesíti, központosítja a menedékkérőket egy bizonyos helyre, nyilván ez okoz feszültséget.

Hogyan néz ki az integrációja egy a státuszát már elnyert menekültnek, aki például Szíriából érkezett ide. Milyen sikerrel tud integrálódni a magyar társadalomba egy menekült, hiszen a magyar állami szervek és infrastruktúra igazából arra van berendezkedve, hogy menjen el.

Menekültek esetében az a helyzet, hogy, ha bebizonyosodik, hogy őt üldözték és védelemre jogosult a hatályos magyar törvények szerint, akkor megkapja a menekült, vagy oltalmazott státuszt, ami néhány kivételtől eltekintve a magyar állampolgárokéval azonos jogokat biztosít. A társadalmi integrációnak egy nagyon fontos lépése, hogy az állampolgársági jogokkal szinte azonos jogokat élvezhet valaki. Például engedély nélkül vállalhat munkát, kötelező a gyermekét iskolába járatnia, hogyha valamely településen lakcímkártyát szerez, jogosult az ottani szociális szolgáltatások igénybevételére is. Nem lehet őt, ellentétben a migránsokkal, az országból kiutasítani, ha nincs munkája és jövedelme. Innen indul a dolog.

Azok az emberek, akik menekült státuszt kapnak, az esetek nagy részében nem jómódú emberek, már többéves nélkülözés, vándorlás és küszködés áll mögöttük, komoly traumákon mentek keresztül, tehát nem megy az egyik napról a másikra, hogy ők talpra álljanak. Ezek az emberek több tízezer kilométert utaztak, elképesztő akadályokon mentek át, ezért kreatív, kitartó és a saját sorsukért nagyon is tenni akaró emberek. A hatalmas energia és kreativitás és a nagyon hátrányos helyzet kettőssége jellemzi ezt az indulást. A menekültek számára a magyar menekültügy – több európai államhoz hasonlóan – a kezdeti időszakban, amíg a menekültek talpra nem állnak, és nem tudnak önállóan élni, segítséget nyújt. Megfelelő feltételek teljesülése esetén az állam támogatást folyósít nekik, mely, ahogy telik idő, úgy egyre csökken, mivel azt feltételezik, hogy önállóan talpra fognak állni. Ez azonban csak elvben működik így, nyilván a probléma a gyakorlati megvalósulásban van.

Nagyon alapos szakmai beszélgetést kellene arról folytatnunk, hogy elegendő-e az a rendelkezésre álló idő és támogatás, amit ezek az emberek kapnak, ahhoz, hogy ők ténylegesen, érdemben sikerrel tudják venni az első akadályokat. Egészen konkrétan a menekültstátusz elismerésétől számított legfeljebb két hónapig lehet a befogadóállomásokon tartózkodni, melyek lakhatást és étkezést biztosítanak, azután el kell költözni egy településre. Két hónap alatt az emberek, ha a szíriai példánkat vesszük, semmilyen szinten nem fognak magyarul megtanulni. Már ekkor keletkezik egy nagyon komoly hátrány, a nyelvtudás hiánya. Ha mázlista az egyén, akkor beszél angolul, franciául, de ahhoz is nagy szerencse kell, hogy a település önkormányzati hivatalában, vagy a családsegítő szolgálatnál beszéljenek idegen nyelveken.

Régebben volt ingyenes magyar tanfolyam a menekültek számára, most az az elképzelés, hogy a havonta folyósított támogatásból kell finanszírozni a nyelviskolát. Egyedülállókét egyedülállóként 90 ezer forintot kaphat a menekült havonta, ha pedig másodmagával együtt kérelmezi, akár egy 4-5 tagú család számára, akkor az összeg kb. 110-150 ezer forintra nő. Ebből kell megélni, nyelvet tanulni. Itt jön a kérdés, hogyha marad pénz, akkor nyelviskolára fogja-e azt költeni és vajon elvárható-e valakitől, hogy akinek albérletet, étkezést, rezsit kell fizetni, étkeztetni kell a gyerekeket, az magyar nyelvtanfolyamra tegyen félre. A segélyezés csapdája az is, hogy amennyiben egy menekült munkát talál, a segélyre nem lesz többé jogosult, tehát nem érdekelt, hogy dolgozni kezdjen, amíg kapja a segélyt.

Ez mennyi idő?

Nem egy örök bérlet, összesen évente csökken a támogatás és összesen két évig igényelhető. Rettentő gyorsak a határidők. Mindeközben folyamatosan kapcsolatot kell tartania a családsegítő szolgálattal. Rengeteg bürokratikus korlát is van. Ha valaki mondjuk, költözik, pl. Budapesten egyik kerületről a másikba, az elképesztő bürokratikus, adminisztratív terhet von maga után. Jelentéskötelezettséggel jár, regisztrálni kell egy másik családsegítőnél, a Bevándorlási Hivatalnál újra kell indítani sok-sok papírmunkát. Ez így együtt eléggé megterhelő tud lenni. Azt látjuk, hogy a menekültek jelentős része, aki még bele is kezd ebbe a folyamatba, feladja, és tovább áll Európa más részébe, ahol úgy gondolja, több lehetősége lesz.

Sokszor az állami ellátórendszert tesszük felelőssé a menekültek beilleszkedésének sikerességéért, de óvatosabban kellene ezzel kapcsolatban fogalmaznunk. Nyilvánvalóan mindig lehet egy szociális ellátórendszert javítani, jobb minőséget elérni, de a döntő probléma ott van, hogyha nincsenek olyan közösségek, akik hasonló hátérrel vagy tapasztalatokkal a birtokukban tudnák fogadni, segíteni a beilleszkedés elején álló honfitársakat, akkor lényegesen nehezebb ez a folyamat.

Amikor valaki idejön, azt tervezi, hogy egy szabad, gazdag, lehetőségeket nyújtó térségbe, azaz Európába jön. De pont úgy, ahogy sokan a magyar honfitársaink közül, ők is úgy látják, hogy ezek a lehetőségek jobbak Nagy-Britanniában, Németországban, vagy a skandináv országokban. Így a magyar fiatalokhoz hasonlóan a menekültek is úgy döntenek, hogy inkább Nyugat-Európában telepednek le, ott fognak dolgozni. Ezzel is folyamatosan számolnunk kell, ez a tényező is nehezíti, hogy az itt védelmet kapó menekültek integrálódjanak a magyar társadalomba.

Százalékos megoszlásban a védelmet kapó menekültek közül hányan csinálják végig az integrációs folyamatot? Hányan maradnak itt?

Pontos adatai a Bevándorlási Hivatalnak vannak, de én azt látom, hogy a megkötött szerződések fele vagy megszűnt, vagy éppen vizsgálják a hatóságok, hogy mi történt és hol vannak az emberek. Hosszabb távra visszatekintve azt látjuk, hogy a státuszt elnyerő menekültek töredéke, egyötöde-egynegyede van jelenleg is az országban. Azok közül, akik régóta itt vannak az országban, vannak, akik folyamatosan, küszködnek, nem jutnak egyről a kettőre, nélkülöznek. Viszont az ittmaradók közt többen vannak azok, akiknek sikerült és stabil, komoly egzisztenciát létesítettek. Igazi sikertörténetek is előfordulnak. Vannak, akik egy szál csomaggal, kisgyerekkel érkeztek meg és most saját lakásban élnek, és gyerekeik az orvosi egyetemet végzik, vagy a saját vállalkozásaikat kezdik. Jó érzés őket látni. Én ma pont egy olyan étteremben ebédeltem, ahol egy volt menekült ügyfelünk a tulajdonos. Ráadásul nagyon jól menő hely, időről-időre írnak is róla a gasztroblogok. Egy volt menekült afrikai fiatalember is, akinek az egyik szociális munkásunk nagyon sokat segített, egy pár éve bejött az irodánkba és azt mondta, hogy most csinálja az első adóbevallását, egy jól kereső pozícióban dolgozik egy multi cégnél, és az adója egy százalékát nekünk szeretné adni. Láthatjuk azt is, hogy az emberek elindulnak nem is hogy az integráció, de a középosztályosodás felé. Tehát mindenképp vannak sikertörténetek is.

A Magyarországra érkező menedékkérők nagy arányát jelenleg olyan koszovóiak teszik ki, akik a jobb élet reményében jönnek Magyarországba, de mivel nem számítanak menekültnek, nem kapják meg a menekültstátuszt és ki lesznek toloncolva. Hogyan tudtok azokon segíteni, akikről tudjátok, hogy eleve el lesz utasítva a kérelme?

koszovói határsértők (koszovói határsértők)Fotó: MTI / Krizsán Csaba

Azok a menedékkérők, akiket elutasítottak, vagy olyan külföldiek, akik illegálisan jöttek be az országba, őket kiutasítják az országból. Van, akit egy-két nap alatt ki tudnak toloncolni, de sokszor elhúzódik, mire meglesznek a papírok, tisztáznak mindent és van egy megfelelő légi járat. Addig ezek az emberek idegenrendészeti (nem menekültügyi) őrizetbe kerülnek, ahol közösségi, szociális munkásaink, pszichológusaink és pszichiátereink is dolgoznak, hogy az ott töltött időszakot elviselhetővé tegyék, legyen valaki, akivel beszélhetnek, hogy egyáltalán feldolgozzák az őket ért veszteségeket és biztosítsák az őrizetben lévő külföldieknek azokat a feltételeket, melyekkel az emberi méltóságát megőrizheti.

A bevándorlók akár egy deviáns szubkultúrát is kialakíthatnak, mely a bűnözés melegágyává válhat – mondta a Fidesz-frakció szóvivője. Vannak erre utaló jelek az országban?

Én nem látom ennek a jeleit, nem koncentrálódnak az egy etnikumú migránsok egy-egy helyre, ahol kialakulhatnak deviáns szubkultúrák, nem jönnek létre „gettók”. Sok feltétel hiányzik ahhoz, hogy ez kialakuljon. Nyilván még mindig ki lehet mutatni, hogy a város bizonyos kerületeiben többen élnek, de azt sokkal inkább befolyásolja a lakáspiac, az elérhető árak, illetve az a hálózati hatás, hogyha valaki talál egy jó lakást, az ismerősei is a környéken kezdenek el letelepedni. Jelen pillanatban Budapest nagyon messze van attól, még a kínai közösség estében is, hogy a bevándorlók markánsan azonosítható városnegyedeket hozzanak benne létre. A többi migráns csoport meg egyszerűen nem éri el azt a méretet, hogy ilyen szempontból beszélni lehessen róluk.

Etnikai elkülönüléshez, szegregációhoz azonban nem kell feltétlenül jól azonosítható városnegyedekben lakni, ez megtörténhet egzisztenciálisan is, tehát azonosítani lehet társadalmi csoportokat, akik olyan élethelyzetben vannak, hogy nem tudnak nyitni a többségi társadalom felé, mert nincsen közös nyelv, kulturális mintázatok és hasonló karrier- és mobilitási lehetőségek.

Ez egy valós veszély, amit könnyelműség lenne elkenni vagy tagadni. Európa-szerte az a bevándorlással kapcsolatos legnagyobb probléma, hogy a társadalmi kapcsolódási lehetőségek – az integráció, a mobilitás, az asszimiláció, vagy akár csak a kapcsolódás a markánsan elkülönülő kultúrák között – nem alakulnak ki, vagy amelyek már megvoltak, egyre jobban széttöredeznek.

Ez az igazi probléma. Megjelenik a marginalizálódás a kisebbségek etnikai, vallási, kulturális alapon történő kirekesztése. Az egymásra mutogatás pedig nem vezet sehová, hogy a problémákról a migránsok tehetnek, mert nem akarnak integrálódni, vagy ellenkezőleg, a rasszista többségi társadalom a hibás, aki elutasítja a migránsokat. Én azt gondolom, hogy itt kezdődik a politikusok, az államért, a társadalomért felelősséget érző vezetők feladata, hogy egyben tartsák a társadalmakat. Nem lehet egy országot, vagy régiót úgy felvirágoztatni, hogy egymás ellen játszunk ki gyengébb és erősebb csoportokat, kisebbséget és többséget, azt remélve, hogy nekünk elég lesz a többség támogatása. Ebből mindig csak konfliktus és nyomorúság lesz.

Az európai társadalmakba került kulturális kisebbségekkel kapcsolatban én azt látom egy nagyon komoly veszélyforrásnak, hogy a bűnbakképzéssel, a másság és az elkülönülés kihangsúlyozásával társadalmi feszültségek generálódnak. A már meglévő feszültségek esetében pedig a politikusok, vagy az oktatási rendszer nem a közös nevező keresésével, vagy az integrációval foglalkozik, hanem ellenségeskedés szításával próbál megoldást találni.

A franciaországi terrorcselekmények kapcsán Franciaországban hatalmas társadalmi vita van most kibontakozóban, ami elsődlegesen nem a bevándorlásról és a biztonságról, hanem az oktatásügyről és a társdalom politikáról szól. Jelen pillanatban pedagógusok, iskolaigazgatók, szociális munkások, polgármesterek, önkormányzati tisztviselők gondolkoznak el azon, vajon mit szúrtak el ők az elmúlt években, hogyan lehet az, hogy egy társadalomban olyan emberek, közösségei vannak jelen, akik ennyire durván nem kapcsolódnak ahhoz a világhoz és értékrendhez, melyről mi azt hisszük, hogy megkérdőjelezhetetlenül mindenki a magáénak tud. Magyarország ettől még nagyon távol áll.

A miniszterelnök bevándorlás ellenes beszédének érezhető már a hatása a munkátokon?

Igen, érezzük a hatását ezekben a napokban, hetekben. Épp tegnap mondta egy bevándorló ismerősöm, aki láthatóan különbözik a többségi magyar lakosságtól, de egyébként egy kifejezetten jólszituált, középosztálybeli, V. kerületi lakos, hogy az emberek máshogy néznek rá, tehát téma az, hogy ő kicsoda és hogy néz ki.

Sok iskolával is kapcsolatban vagyunk, ahol a migrációról és különböző kultúrák együttéléséről tartunk tematikus foglalkozásokat a gyerekeknek. Évek óta mennek ezek a programok, nagyon népszerűek, az iskolák beszámolnak róla egymásnak és próbálunk mindenhová elmenni, ahová hívnak minket. Az utóbbi két hétben azonban két olyan iskolaigazgató is megkereste a kollégáimat, azzal, hogy a nyilatkozatok és a francia események hatására elgondolkoztak azon, nem lesznek-e problémásak az előadások, hogy a szülők mit fognak hozzá szólni. Ezek elég aggasztó jelek, de remélem, egyedi, elszigetelt esetek voltak és az élet majd visszatér a rendes kerékvágásba.

Ezek az események azonban pont azokat a töréseket mutatják, melyek, ha tágulni kezdenek, megszakad a helyiek és a bevándorlók közti párbeszéd. Ahogy már arról beszéltünk, ha van közvetlen kapcsolat a más kultúrából érkezett emberekkel, akkor az a tapasztalat, hogy ez mennyire érdekes és működik, nincsenek problémák. Ha azonban elkezdünk éket verni, becsukjuk az ajtókat, mert félünk, és mert azt gondoljuk, ezt várják el tőlünk a politikusok és a munkáltatónk, akkor egy pillanat alatt elszabadulhat a pokol.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73867259, Az ellenzÈki kÈpviselık kivonulnak az ¸lÈsterembıl az Orsz·ggy˚lÈs plen·ris ¸lÈsÈnek kezdetÈn, majd sajtÛt·jÈkoztatÛt tartanak a Parlamentben 2019. febru·r 18-·n., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.