Belföld

Trócsányi nem változtatna a szimbólumok védelméről szóló jogszabályon

A polgári törvénykönyv (Ptk.) megfelelően védi a közösségi szimbólumokat - mondta igazságügyi miniszter.

Ahogyan korábban megírtuk: Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán jelentette be, hogy pártja javaslatot készít egyes közösségi szimbólumok és értékek kiemelt védelembe érdekében.

Trócsányi László csütörtöki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre kijelentette: álláspontja szerint ebben a körben a jelenlegi polgári törvénykönyv megfelelő szabályozást tartalmaz.

A miniszter idézte a magánjogi kódexet, mely szerint “A közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges vonásának minősülő, a magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozásával összefüggésben a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem esetén a jogsértés megtörténtétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül személyiségi jogát érvényesíteni. A közösség bármely tagja a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedésének kivételével a személyiségi jogok megsértésének valamennyi szankcióját érvényesítheti.”

Trócsányi László elmondta, hogy erről a passzusról nemrégiben a francia igazságügy-miniszer is elismerően nyilatkozott, ugyanakkor megjegyezte: igaz az is, hogy sajnálatos módon e Ptk.-rendelkezés alapján még az új kódex hatálybalépése óta nem indult per.

Lehet vizsgálni akár a Kúria, a Legfőbb Ügyészség és más intézmények bevonásával is, hogy ennek mi az oka. Esetleg éppen a szabályozás akadályozza valamilyen módon a jogérvényesítést – folytatta a miniszter, jelezve: ezt ugyan nem hiszi, de nyitott a vitára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik