Belföld

“Az EU nem tudja megvédeni tagállamait” – a terorrizmusról egyeztettek a frakciók

A Fidesz kiemelten védene bizonyos közösségi szimbólumokat és értékeket, az ellenzék viszont nem keverné a terrorizmus elleni védekezést a bevándorlással. További egyeztetések várhatók.

Össznemzeti ügy – ebben volt egyetértés a parlamenti pártok frakcióvezetői közötti megbeszélésen, melynek témája a terrorizmus elleni védekezés volt. Megállapodtak abban is, frakcióközi egyeztető fórumot hoznak létre a terrorellenes fellépésről; a frakciók itt tehetnek különböző javaslatokat, a kormány ezen keresztül tájékoztathatja folyamatosan az ellenzéket. A pártok szóba hozták a Magyarországra történő bevándorlás, illetve a kiutasítás kérdését, továbbá felmerült az állampolgársági, az idegenrendészeti törvény és a Büntető törrvénykönyv módosítása, kiegészítése.

Fidesz: nekünk kell megvédeni saját magunkat

A nagyobbik kormánypártot képviselő Rogán Antal ütős mondattal kezdett: az Európa Unió nem tudja megvédeni a tagállamait, ezért az országoknak, így Magyarországnak közös, preventív stratégiát kell kialakítaniuk, hogy “meg tudjuk védeni a magyar embereket”. A Fidesz frakcióvezetője visszhangozta Orbán Viktor szavait, amikor arról beszélt, hogy a politikai korrektség már nem elég.

A Fidesz javaslatot készít annak érdekében, hogy bizonyos közösségi szimbólumok és értékek kiemelt védelemben részesüljenek, mert nem elég az egyén véleményét tiszteletben tartani, “a közösség is tiszteletet érdemel”. Rogán szerint ma már az alapvetően keresztény Európában jelentős olyan közösségek vannak, amelyek másképp gondolkodnak a világ dolgairól, például a vallási szimbólumokról. Szükség lehet továbbá arra is – folytatta -, hogy a kormány vagy a rendészeti szervek nagyobb jogkört kapjanak például azzal kapcsolatban, miként lehet valakit Magyarországra beengedi vagy innen kiutasítani.

Rogán a bevándorlásról szólva azt mondta, véleményük szerint abban keresendő a probléma egyik gyökere. Európában jelentősen nőtt az illegális bevándorlás, hazánk ebből a szempontból tranzitország. A bevándorlásról az egyeztetésen azonban érdemben nem volt szó.

KDNP: a sajtó- és a szólásszabadsság nem jelenthet vallásgyalázást

Harrach Péter szerint ez az egyik tanulsága a múlt heti tragikus párizsi eseményeknek. A kereszténydemokrata politikus ugyancsak a bevándorlást említette a terrorizmus lehetséges okai között.

MSZP: mi köze a gazdasági bevándorlásnak a terrorizmushoz?

Valamennyi lehet, de nem sok – mondta Tóbiás József szocialista pártelnök. Az MSZP ezt is szerette volna tisztázni a miniszterelnök felvetése alapján, de a kormányfő és a kabinet nem képviseltette magát a megbeszélésen.

Az MSZP avasolta, hogy jöjjön létre bizottság, amely kidolgozza egy hosszú távú, preventív terrorizmus elleni fellépés forgatókönyvét, amelyet az EU-val közösen kell végrehajtani. Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke közölte, az általa vezetett testület várhatóan jövő kedden ülésezik.

Jobbik: bevándorlás vs. terrorizmus – a kapcsolatot kell tisztázni

A lakossági panaszok miatt tegyék zárttá a menekülteket befogadó állomásokat, illetve legyen vita tárgya az önálló határőrség visszaállítása – többek között ezt javasolja a Jobbik. Szerintük igenis van összefüggés a bevándorlás és a terrorizmus között. Vona Gábor pártelnök azt javasolta az egyeztetés után, hogy az Országgyűlés honvédelmi, illetve nemzetbiztonsági bizottsága tartson kihelyezett ülést a déli határvidéken a terrorellenes fellépés kapcsán. A politikus szerint a bizottságok tagjai a határvidéken beszélhetnének a polgármesterekkel, vagy akár meglátogathatják a békéscsabai menekülttábort is.

LMP: a magyar emberek szabadságát ne korlátozzák

Világossá kell tenni, hogy a terrorizmus elleni fellépésről vagy a bevándorlásról egyeztetnek, mert a kettő összekeverését hangulatkeltésnek tartják – ezt hangsúlyozta az egyeztetés végeztével Schiffer András, az ellenzki párt társelnöke. Az LMP meggyőződése, hogy a rendészeti, bevándorláspolitikai intézkedések csak tűzoltásra jók, ugyanis a szabadkereskedelemre épülő világrend folyamatosan újra fogja termelni a terrorizmus problémáját.

Schiffer közölte, az LMP abban nem lesz partner, hogy a terrorizmus elleni fellépésre hivatkozva korlátozzák a magyar emberek szabadságát, alapvető jogait. A párt javasolja, hogy az állampolgárság visszavonásának határát a megszerzéstől számított tíz helyett húsz évre emeljék fel, indokait pedig egészítsék ki az emberiesség vagy állam elleni, háborús, illetve terrorista cselekmények végrehajtásával. A Btk. terrorcselekményről szóló része kiegészülne a terroristacsoport szervezésével, mint önálló elkövetési magatartással. Az előkészületi magatartások között az LMP önállóan nevesítené, ha valaki Magyarországról kiutazik vagy az országon átutazik annak érdekében, hogy csatlakozzon egy terrorista csoporthoz.

Együtt, liberálisok: komoly aggályokat kelt a tanácskozás

A két ellenzéki kispárt – tekintettel arra, hogy nincs frakciójuk – nem vett részt az egyeztetésen, képviselőik azonban közölték, az ott elhangzottak komoly aggályokat keltenek, mert csorbulhatnak, csökkenhetnek az emberek szabadságjogai.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik