Belföld

Csőbe húzták az alapítványi iskolákat

A kormány megígérte, hogy nem csökkentik a forrásaikat, ehhez képest mégis erről szavazhatnak.

Ne fogadják el jelenlegi formájában a költségvetést – ezt kéri a parlamenti képviselőktől az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöksége. Abban Balog Zoltán miniszter és Czunyiné államtitkár ígérete ellenére továbbra is az szerepel, hogy az alapítványi iskolák forrásait drasztikusan csökkentik – írja a HVG.hu.

Az egyesület elnöke, Horn György arra is emlékeztet, hogy november végén személyesen tárgyalt Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárral, aki megerősítette, hogy a költségvetésben nem csökkentik 75 százalékra az alapítványi iskolák egyébként is alacsony állami támogatását. Egyetértés volt abban, hogy az alapítványi iskolák közfeladatot látnak el, többségük nem kötségtérítéses, rászoruló tanulókat szolgál.

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete valamennyi országgyűlési képviselőt arra kér, hogy ne támogassa a költségvetési törvény erről szóló pontjait, helyette a köznevelési törvényben lévő finanszírozási rendszer maradjon változatlanul. Hozzátették, hogy ez is hátrányos helyzetbe hozta az alapítványi iskolákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik