Belföld

MSZP: Vida NAV-elnök marad, ha hamis számlákkal törli a fenekét?

Vida-Ildiko(650x433).jpg (Vida Ildikó)
Vida-Ildiko(650x433).jpg (Vida Ildikó)

A szocialisták szeretnék tudni, mi kell még ahhoz, hogy lemondjon.Vida közben már felügyeli, miként  vizsgálják Vidát.

A 444.hu kérdésére a NAV sajtóosztálya csak részben válaszolt. A portál, miután Vida Ildikó a Magyar Nemzetben bejelentette, hogy ő maga fogja felügyelni a korrupciós vádakat kivizsgáló csoport munkáját – arra lett volna kíváncsi, kik lesznek a csoport tagjai, mit fognak vizsgálni, „mikor kezdik meg a működésüket, és mikorra várhatóak az eredmények. Csütörtökön kaptak választ.  „A vizsgálati csoport megkezdte a működését, melynek eredményéről a nemzetgazdasági miniszternek fog beszámolni.”

A gazdasági tárca államtitkára előzőleg szintén egy belső belső vizsgálatról beszélt, de szerinte az azzal foglalkozik, hogy vajon mi nem tetszik az amerikai cégeknek. Közben az Egyesült Államok budapesti ügyvivője közölte: tudomásuk van az adóhatóságon belüli csalásokról, amelyek miatt nem indult nyomozás. A Heti Válasznak André Goodfriend úgy fogalmazott: a magyar külügyi tárcának átadott két papírlap csak emlékeztető volt, ezen felül azonban az Egyesült Államok bizonyítékait is átadta a magyar kormánynak. Közölte: az, hogy egyeseket nem engednek be az Egyesült Államokba, annyit jelent, “úgy hisszük, vannak olyan kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt”.

Az ügyvivő a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem kívánt beszélni. Azt ugyanakkor elmondta: az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen. Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, természetesen nem minősül korrupt cselekménynek – jegyezte meg.

Mi kell még ahhoz, hogy Vida Ildikó távozzon posztjáról? – kérdezte a szocialisták elnökhelyettese. Gőgös Zoltán arra várt választ, hogy ha a „Hír Tv rejtett kamerás felvételéből kiderülne, hogy Lázár János gyermekének 70 milliós luxusvillájába Giró-Szász András jachtján vitték azt az 500 tonna cukrot, melynek hamis áfás számláit a NAV-elnök egészségügyi papírként használja, az vajon elég lenne-e a Fidesz-kormánynak Vida Ildikó leváltásához?”

Az ellenzéki politikus szerint a korrupt kormányzat még ebben az esetben is tovább falazna a NAV elnökének, hiszen Vida Ildikó posztján maradt, noha az amerikai ügyvivő egyértelművé tette: azért tiltották ki, mert konkrét bűncselekményben érintett.

„Az, hogy a kormány tovább rejtegeti a Vida Ildikóra nézve terhelő bizonyítékokat, egyértelműen elárulja, hogy Orbán rendszere a korrupcióra épül. Ha Vida lebukna, a Fidesz rendszere is összeomlana” – írta Gőgös jelezve, hogy az MSZP követeli, a Legfőbb Ügyészség azonnal indítson vizsgálatot a kormány birtokában lévő bizonyítékok alapján a Vida Ildikóval kapcsolatos bűncselekmény ügyében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik