Belföld

Lázár a trafikokat is bezáratná vasárnap

Lázár János módosító indítványa a trafikokat sem engedné vasárnap nyitva tartani, Szatmáry Kristóf felmentést adna az adventi időszakra és Budapest belvárosára a zárva tartás alól.

Kormánypárti módosító javaslatok is érkeznek a KDNP vasárnapi zárva tartásról szóló törvényjavaslatához. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter törölné a kivételezett – tehát vasárnap is nyitva tartható – üzletek sorából a dohányboltokat, vagyis megszűnnének a nonstop trafikok, hiszen este 10 és reggel 6 között, illetve vasárnap be kellene zárniuk. Az indoklás szerint a munkavállalók védelme mellett „egészségpolitikai megfontolásokból” sem érdemes kivételt tenni velük – írja a VS.hu.

Egy másik javaslat, amit Szatmáry Kristóf nyújtott be, pontosítaná, mely boltok és milyen feltételek mentesülnének a nyitvatartási tilalom alól. Módosítója értelmében nem lenne kötelező a vasárnapi zárva tartás az adventi időszak négy vasárnapján, illetve az év további öt vasárnapján. Az eredeti KDNP-s javaslatban is kivételt élvező üzletek, például a trafikok is mentességet élveznének, de kiterjesztenék ezt a „a világörökségi területen található üzletekre”, vagyis Budapest belvárosára nem vonatkozna a tilalom.

A kormány támogatja a vasárnapi zárvat tartósról szóló törvényjavaslatot – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A parlament szerdán kezdte tárgyalni a javaslatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik