Informatikus, programozó, könyvelő. A rendszerváltás után alighanem az egyik is elég lett volna az érvényesüléshez.
Ahogy nagyon sok minden az életemben, ez is: így alakult. Eredetileg programozó voltam, kis- és nagykereskedőknek, ügyvédeknek, szolgáltató vállalkozásoknak írtam szoftvereket a hőskorban; az első két pécémet az első komoly munkámnak köszönhetem, az egyik az eszköz volt, hogy tudjak min dolgozni, a másik a fizetség. Így kezdődött tehát, 1991-ben. Ha arra volt szükség, fénymásolót, tonert cipeltem, számítógépet porszívóztam, karban tartottam. Később nagyobb cégeknek kezdtem dolgozni, egyedi programokat írtam például egy benzinkúthálózatnak vagy egy svéd festékgyár magyar képviseletének. Így kezdett el terjedni a nevünk szájról szájra: a számlákon látható copyright jelzést látva sokan megkerestek. Közben 1996-ban létrehoztam ezt a céget, ebben kimondottan csak könyveléssel és gazdasági tanácsadással szerettünk volna foglalkozni, de nem találtunk megfelelő programot.
Mi volt a baj?
A hozzáállás. Maga a program ízlés kérdése, de ami számunkra elérhető volt, ott azzal jöttek, hogy „ez van, eszed, nem eszed – használd”. Ezért megírtuk a saját programunkat. Eközben pedig jött egy cég, aki komplett rendszert kért számlázásra, bérszámfejtésre, tárgyi eszközökre. Az akkori főkönyvelő egy gyerekkori barátom édesanyja volt, én pedig nem szeretek úgy dolgozni, hogy nem értek ahhoz, amit csinálok, úgyhogy megtanultam tőle könyvelni. Ezután ebben az irányban haladtam tovább. Mérlegképes könyvelői, és felsőfokú pénzügyi végzettséget is szereztem. Egyre többen kerestek, mi pedig megjelentünk a dobozos termékekkel, ezzel végképp megvetettük a lábunkat a piacon. Nem úgy álltunk hozzá, hogy, mindenáron el kell adnunk a meglévő terméket, hanem a megkeresésekre reagáltunk, a megrendelőre szabtuk a programot. A költségvetés persze nagyon kicsi volt, úgyhogy ügyes marketingfogásokhoz kellett nyúlnunk. Újságokban hirdetni csak horrorisztikus összegekért tudtunk volna, az apróhirdetésnek pedig, ami bekerül másik ötven közé, semmi értelme. Így nekiálltunk levelezni. Vettünk egy öreg ipari fénymásolót, megírtam a direkt marketing levelet – a fogalom akkor még nagyjából ismeretlen volt –, ezer példányban lemásoltuk, a család nekiállt borítékolni és szétküldtük. A szoftvert bemutató demókat is küldtünk cédén, árajánlattal. A demó nagyon fontos, a mai napig nem állapodom meg egy ügyféllel sem, aki nem próbálta ki a terméket. Áraink a kezdetektől középkategóriásak, azaz ennél kevesebbért tisztességes munkát nem tudunk kiadni a kezünkből, a drága termékkategóriába pedig nem tudtunk belenyúlni, nem volt hozzá megfelelő kapcsolatrendszerünk. Nem is bánom.
Persze nem lehet a végtelenségig levelezni.
Ahogy kijöttünk a dobozos termékekkel, robbant a felhasználói bázis, a marketinglevelek nagyon jól beváltak, aztán már magától is terjedt a cég híre. A legtöbb ügyfelünk most 40-50 éves, nagyon sokan még a DOS-os rendszerrel indultak és velünk együtt jöttek át Windows-ra. Van több idősebb, 60-70 éves ügyfelünk, illetve volt olyan is, aki nyolcvan éves korában is a mi szoftverünkkel dolgozott.
Meddig működött a „szájról szájra-kampány”?
Ma is működik, szükség is van rá, a mai napig nem tudok jobbat. A módszerek persze változtak, és sok múlik a Google-találatokon is. A megrendelések nagy része azonban még mindig úgy jön, hogy egy évek óta nálunk lévő ügyfél hozzánk küldi a barátnőjét, testvérét, barátját, vagy beviszi a szolgáltatásunkat az új cégéhez. Erősségünk a kapcsolattartás: mindig felvesszük a telefont, mindenkivel beszélünk, a kérdésekre reagálunk, normál határidőkkel állítjuk be, bővítjük a programokat, az extra kéréseket igyekszünk nem plusz pénzért utólag teljesíteni, hanem eleve úgy szállítani a dobozos terméket, hogy benne van minden funkció. A frissítéseket is igyekszünk olcsón megoldani: nem abból szeretnénk meggazdagodni, hogy kis pénzért eladjuk a programot, aztán iszonyú nagy számlákat küldözgetünk évente.
Hiába a válság miatti pénzhiány, hatékony könyvelésre a nehéz helyzetben még inkább szükség van. Mi történt 2008-ban?
Semmi jó. Veszítettünk mi is, igaz, nem az első körben: fő ügyfeleink, a könyvelőirodák a második fázisban buktak nagyot. Nem is piacot vesztettünk, hanem ügyfeleket. Többen sírva hívtak fel, hogy „Zsoltikám, bezárunk”. Mi nem voltunk életveszélyben, mégis ijesztő volt látni, hogy a folyamatos növekedés után megtorpanunk és elkezdünk visszafelé csúszni. Igaz, már a válság előtt is előfordult, hogy segítségre lett volna szükségünk, ám az volt az érzésem, az akkori bankunknak nem számítunk. Egy rövid, de égető helyzetben végül nem éppen kedvesen adták a tudtunkra, hogy nem tudnak mit tenni. Felhúztam magam és hazafelé besétáltam a CIB Bankba, amit korábban már ajánlott egy kedves barátom. Tüneményesek, segítőkészek voltak. Elképesztően jó a privátbankár szolgáltatásuk, a céges ügyeket nagyon jól kezelik és a telefonos ügyfélszolgálatuk is kitűnő – nálam pedig ezeken áll vagy bukik minden. Azóta nem csak a céges, hanem a családi számlák is ott vannak.
Jól jön a cégnek a legendásan bonyolult magyar adózási rendszer? Mi lesz, ha jön a söralátét?
Olyan szempontból „jól jön” a nehézkes rendszer, hogy az ügyfeleknek muszáj megvenniük a frissítéseket a folyamatos változások miatt. Akkor viszont nem jön jól, amikor év közben módosulnak a szabályok. Olyankor megszakadunk: egyszerre kell figyelni a változásokat és az ügyfelek visszajelzéseit, figyelmeztetéseit, kéréseit. A söralátét méretű adórendszer egy bizonyos cégméretig működik, de dokumentálni mindig kell – minél nagyobb a vállalkozás, annál többet. Persze lehet, hogy sok szolgáltatásunkat kiváltja, de nem bánom. Bővülni szeretnénk, nyitunk az internet felé, online könyvelésen dolgozunk, amibe bármikor bárki arra jogosult belenézhet. Éttermi rendszereken is dolgozunk, hamarosan piacra lépünk kis és közepes cégekre tervezett telefonközponttal és az ezt menedzselő szoftverrel, de igény szerint beléptető és munkaidő-nyilvántartó rendszert is fejlesztünk. Ezekkel már jövőre szeretnénk megjelenni. Hosszabb távon pedig ugyanezt a folyamatos fejlődést vinnénk tovább. Amíg lesz szoftver és hardver, szükség lesz olyan emberekre is, akik mindkettőhöz értenek. Mi át tudjuk hidalni azt az állandó problémát, hogy a könyvelő és a vállalkozó nem ért a számítógéphez, a számítógépes szakember pedig nem tud könyvelni vagy vállalkozást irányítani.
Meddig? Egyszer csak át kell adni a stafétabotot.
Nem gondolkodom visszavonuláson, annyira messze van. Az biztos, hogy családban tartom majd a céget. Ha annyira egyszerű lesz a könyvelés, hogy arra a rendszerre már nem lesz szükség, támaszkodunk az addig elinduló más szolgáltatásokra. Függetlenül attól, hogy mi jelenleg egy speciális területtel foglalkozunk, maga az informatika nagyon szép ágazat, annyi lehetőséggel, amennyit felsorolni is lehetetlen. Hatalmas sikerélmény létrehozni valamit, normális piaci körülmények között fejleszteni, dolgozni rajta; érzem, hogy hosszú távú projekt ez. Főleg, hogy már egy kis nevünk is van a szakmában.
A megjelenés támogatója a hazai vállalkozások szakértő partnere, a CIB Bank Zrt.
