Belföld

Brüsszelt küldenék a NAV-ra

A Demokratikus Koalíció szerint az elcsalt pénzek egy része az EU-t illetné.

Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a DK EP-képviselői levélben számoltak be Vera Jourova, jogérvényesülésért felelős európai biztosnak, illetve az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF) főigazgatójának a korrupciós botrányról: az áfacsalások eltussolásának gyanújáról, Vida Ildikó kitiltásáról az USA-ból és a több tízezres tüntetésekről – tudatta a párt.

A két politikus jelezte, hogy miközben a magyar közberuházások 95 százalékát az EU finanszírozza, az elcsalt áfabevételek egy része az EU-t illetné, “így az ügynek az Unió is kárvallottja lehet. Minthogy a botrány kormányzati tisztségviselőket is érinthet, Magyarországon pedig nincs kormánytól független szerv, amely hiteles vizsgálatot folytathatna, fölkérték az OLAF-ot a NAV átvilágítására, annak tisztázására, nem esett-e EU-forrás a kormányzati korrupció áldozatául”.

Molnárék kérdést is intéztek az EU Tanácsához és az Európai Bizottsághoz, amely korábban indítványozta az uniós források szabályos elköltése fölött őrködő Európai Ügyészi Hivatal felállítását. Ezt az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta, de egyes tagállamok, köztük Magyarország ellenállása miatt a Tanácsban nincs meg a szükséges támogatás.

A DK közleménye szerint EP-képviselői aziránt érdeklődtek, “mely tagállamok és milyen indokkal ellenzik a hivatal létrehozását, szükség van-e európai garanciára ahhoz, hogy a tagállamok kormányai, hatóságai ne úszhassák meg a korrupciós ügyeket, és hogy mikorra várható ezek után a hivatal létrejötte”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik