Belföld

Nyilvánossá kell tenni a NAV átvilágításának eredményét

Az LMP másodfokon is megnyerte a NAV ellen indított pert, így a hivatalnak nyilvánosságra kell hozni a Horváth András által kirobbantott botrány után egy hétvége alatt lefolytatott vizsgálat eredményeit – közölte az ellenzéki párt.

Az LMP emlékeztet, hogy tavaly Horváth András volt NAV-ellenőr a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy az áfacsalások több százmilliárd forint kárt okozhatnak az országnak. A NAV ezt követően egy hétvége alatt lefolytatott egy vizsgálatot, mely során mindent rendben találtak a szervezeten belül.

Mivel a NAV nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a vizsgálat részletes eredményeit, az LMP pert indított, melyet most másodfokon is megnyert. Az ítélet szerint a jelentésnek 15 napon belül nyilvánossá kell válnia – derül ki a közleményből.

A párt az ügy kapcsán hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy az elmúlt egy évben nem történt semmi az áfacsalások felszámolása érdekében: az LMP által kezdeményezett vizsgálóbizottságot a Fidesz lesöpörte az aszaltról, a Horváth András által tett feljelentésben nem zárult le a nyomozás, míg a NAV egy nevetséges kétnapos vizsgálattal lezártnak tekintette az ügyet.

Kiemelték, hogy a jelentés eredményeinek nyilvánosságra hozása után a kormány nem takarózhat tovább a kétnapos látszatvizsgálattal, és meg kell kezdenie a NAV valódi átvilágítását. Az ellenzéki párt emellett azt is várja a kormánytól, hogy szánja rá magát végre az áfacsalások felszámolására és támogassa a NAV-vizsgálóbizottság létrejöttét – zárul az LMP közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik