Belföld

Kövér a Nyugat morális válságáról

Az Országgyűlés elnöke az Echo Tv műsorában azt mondta, neki a régi Moszkvát idézi a mostani Brüsszel.

Az ’56-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Kövér László felidézte: 1988. október 23-án még nem dőlt el az MSZMP vezetésében, hagyják-e kibontakozni a rendszerváltást. Bár az emberek bátrabbak voltak, az állampárt szeretett volna megállni a történelem útján, noha erkölcsi, társadalmi, politikai értelemben már nem volt tartaléka, erodálódott. A MTI összefoglalója szerint a házelnök a Fidesz megalapításáról azt mondta: azt gondolták, történelmi pillanat van, “kinyílt az időkapu”, és dönthetnek, meddig mennek, de jó lenne, ha helyén tudnák ezt kezelni. Szerinte nem voltak hősök, készültek arra, hogy menekülni kell az országból, de arra is, mi lesz, ha még egy lépést lehet tenni.

Kövér László a társadalmi átalakulással kapcsolatban azt nevezte a legnagyobb adósságuknak, hogy úgy gondolták, a különbségek gyorsabban tűnnek el a nyugati és keleti államok életminősége között. Szerinte nem önmagában az EU-hoz és a NATO-hoz csatlakozással, hanem azzal van gond, hogy az euroatlanti világ morálisan megrendült. Jogi, erkölcsi tekintetben példaképnek tartották a Nyugatot, azt gondolták, politikai kultúra jár a demokráciához. Ma már azzal, hogy a kommunista fenyegetés megszűnt, némely nyugati kormány, informális pénzügyi-gazdasági hatalom azt gondolja, bármit megtehet, naponta váltogathatja az aktuális értékeket, leckéztethet más államokat.

A Fidesz politikusa szerint Magyarországnak egyenlő mércét kell követelni, mert illúzió volt, hogy az unióban csupa jó szabály érvényes. Figyelmen kívül hagyták, hogy az a jogi szabályozás, amely mára szinte elviselhetetlenül bürokratikussá vált, azért alakulhatott ki, mert a közös értékekhez “köze nincs a szabályoknak”. Szerinte Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő (akinek a nevéhez köthető az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, az EP által tavaly júliusban elfogadott jelentés) és az európai baloldal jelentős része a Kádár-rendszer baloldali ellenzéke lett volna. Ők azt gondolják, hogy diktálhatják a magatartási mintákat. Ebben az értelemben Brüsszel valóban Moszkvára emlékezteti – mondta a házelnök -, s ha ez az unió jövője, “akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan kellene ebből szép lassan, óvatosan, de kihátrálni”. Ugyanakkor meg van győződve, hogy ez nem lehet az unió jövője. 

Szerinte óriási siker, hogy három egymást követő választáson elsöprő fölénnyel győztek, jobbra sikerültek a voksolások, mint az “reálisan várható volt”, az önkormányzati választás eredményei “egészen imponálóak”. Ez nagy lehetőség az országnak, az emberek többsége ma csak a Fidesz-KDNP-t látja alkalmasnak a kormányzásra, noha nem feltétlenül jó, hogy nincs kormányzóképes alternatíva. Az európai baloldal szerint ha a magyar baloldali ellenzék “ilyen csenevész”, és képtelen az emberek többségének a bizalmát megszerezni, akkor kívülről kell fenntartani és exportálni “a mesterséges feszültséget”. Ezt nagyon veszélyesnek tartja – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik