Belföld

A teljes hírosztályt megkapta a hírhamisító köztévés

Az index.hu információi szerint eddigi pozíciója mellé új pluszfeladatot kapott a Cohn-Bendit-riportról elhíresült Papp Dániel. A szakmai előéletén esett számos makula ezek szerint nem befolyásolja előmenetelét az MTVA-nál, ahol eddig is szépen lépkedett előre, ezentúl pedig az egész hírosztályt ő irányítja majd - azaz nem lesz külön hírigazgatói státusz.


 

 



 

Három éve egy manipulált Cohn-Bendit-riport kapcsán ismerte meg az ország az akkor 32 éves Papp Dániel nevét. Papp egyik riportja megtéveszthette a nézőket, mivel azt sugallta, hogy az LMP-s rendezvényen részt vevő politikus nem válaszolt arra a kérdésre, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. Később kiderült: az Európai Parlament Zöld frakciójának társelnöke választ adott, majd a sajtótájékoztató után a repülőtérre indult, a bejátszás tévesen keltett olyan benyomást,mintha Cohn-Bendit kikerülte volna a kínos kérdést. A komoly szakmai hiba azonban nem fékezte Papp Dániel felemelkedését az MTVA-nál: előbb főszerkesztőnek, majd idén júliusban tartalomszolgáltatási igazgatónak nevezték ki.

Papp Dániel vezetése alatt robbant a Lomnici-botrány is: 2011 augusztusában a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét egyszerűen kiretusálták a Duna TV szombat esti 6 órás, illetve az MTV 19.30-as Híradójának anyagából, amelyben Tőkés László nyilatkozik.

Ahogyan korábban megírtuk, a  tartalomigazgató és hírosztályvezető a Jobbik környékéről érkezett a közszolgálati televíziózásba: korábban a szélsőséges párt médiapolitikai kabinetfőnöke volt.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik