Belföld

Jobbikos ugródeszkáról a közszolgálati hírműsorok élére

A radikális párt tisztségviselője volt az MTVA új főszerkesztője.

A Jobbik médiapolitikai kabinetfőnöke volt Papp Dániel, akit a minap neveztek ki az MTVA hír- és hírháttér-főszerkesztősége élére. A Daniel Cohn-Bendit sajtótájékoztatóján történteket hamis színben feltüntető híradós tudósítás riporterének életrajzában ez az adat azonban nem szerepel – írta az Index. A hírportálnak ugyanakkor a Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor ezt megerősítette.

Mint mondta: Papp Dániel 2004 tavaszán jelentette be, hogy lemond a tisztségről, mivel a médiában akar dolgozni, és az összeegyeztethetetlen feladatával. Az új főszerkesztő múltjáról hivatalosan annyit tettek közzé, hogy: “Papp Dániel (32) nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett főiskolai, majd egyetemi diplomát. Pályafutását a Magyar Rádióban szerkesztő-riporterként kezdte. A Magyar Televízió Budapesti Regionális Stúdiójának szerkesztő-riportere volt, majd az Echo Televízió hír- és hírháttér műsorainak szerkesztőjeként, később a Magyar Hírlap szerkesztőjeként dolgozott”.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese felháborítónak tartja, hogy a riport készítőjét nemhogy megrótták volna, hanem még vezető pozícióba is helyezték az állami televíziónál. Szerinte meghatározza a televízió szellemiségét az is, hogy a frissen kinevezett főszerkesztő, a Jobbik alapító tagja.

AJÁNLOTT LINK:

Jobbikos tisztségviselő volt a Cohn-Bendit riport készítője (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik