Az önkormányzatnak 2010-ben még 214 millió bevétele volt a parkolási díjakból, ez a bevétel azonban évről évre csökkent úgy, hogy növekedett a parkolási terület és emelkedtek a díjtételek is. Úgy vélte, több százmillió forintos veszteség érhette a IX. kerületet az elmúlt négy évben egy, a parkolási rendszer üzemeltetésére kötött közreműködői szerződés miatt.
Gyanúsak a szerződéskötés körülményei
Gegesy Ferenc sajtótájékoztatóján elmondta, az ügyben két héttel ezelőtt közérdekű adatigényléssel fordult a céghez, amelyben azt kérte a Ferencvárosi Parkolási Kft.-től küldje meg részére a társaság ötmillió forint feletti összegben kötött szerződéseinek másolatát. A jelölt szerint a közreműködői szerződés miatt a jogosan elvárható nyereség nem az önkormányzat cégénél, hanem egy, a parkolási céggel szerződésben álló alvállalkozói cégnél “ér célba”.
A polgármesterjelölt elmondta, mindössze egy szerződést küldtek el számára, amellyel kapcsolatban Gegesy Ferenc azt mondta: “nem valószínű”, hogy egy közel egymilliárd forintot elköltő cégnek mindössze egy olyan szerződése van, amely ötmillió forint feletti összegről szól. “A szerződéskötés körülményei kezdettől fogva gyanúsak” – fogalmazott Gegesy Ferenc.
Megjelent a parkolomutyi
Pápa Levente, az Együtt-PM gazdaságpolitikusa a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a párt politikai krédója a tiszta, korrupciómentes közélet megteremtése. Hozzátette: a pártszövetség által indított polgármesterjelöltek és képviselőjelöltek aláírták az “Ez a minimum” csomagot, amely a korrupció ellen fellépő kezdeményezésről szól.
Kiemelte, csak úgy fogják támogatni a jövendő városvezetőket, ha csatlakoznak az átláthatósági és nyilvánossági programjukhoz.
Pápa Levente hozzátette: az elmúlt években a “parkolómutyi” megjelent a IX. kerületben is, átláthatatlan szerződésekkel és cégvezetéssel. Mint mondta, a parkolásból befolyó, önkormányzatot illető rész közpénz, tehát jogosan vetődik fel a kérdés, hogy évek alatt hova tűnt a kerületet megillető bevétel.