Belföld

Tűcsereprogram: nem sértett törvényt az ombudsman

Székely László (Székely László)
Székely László (Székely László)

Nem történt szabálytalanság a józsefvárosi tűcsereprogramról szóló jelentéssel kapcsolatban – állapította meg a parlament igazságügyi bizottsága. Székely László alapjogi biztos nem mond le.

Állt a bál a bizottsági ülés elején és közben is. A parlamenti testület azért hallgatta meg az ombudsmant, mert a Magyar Nemzet és az MNO.hu korábban azt írta, Székely László hivatala és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) levelezése szerint a jogvédő szervezet egyeztetett a hivatallal a tűcsereprogramos jelentés megjelenésének időzítéséről. A bizottság azonban az ombudsman beszámolóját elfogadta, és nem tárt fel szabálytalanságot.

Az ülés azzal kezdődött, hogy a kormánypárti képviselők zárt ülést javasoltak, mire az ellenzékiek politikai cirkusznak nevezték az ötletet. Bárándy Gergely (MSZP) egyenesen azt mondta, elfogadhatatlan, hogy a Fidesz támadást indít az utolsó független intézmény ellen. A tiltakozás ellenére az ülés a nyilvánosság kizárásával zajlott. Később Bárándy és Szabó Tímea független képviselő, az Együtt-PM társelnöke is elhagyta a termet.

Székely László: senki sem befolyásolta a hivatalt

Az ombudsman a bizottsági ülés végeztével meglehetősen higgadtan tájékoztatta a sajtót, “kiváló” hangulatúnak nevezte a megbeszélést. Nem igaz, hogy a TASZ tűcsereprogramos beadványa és a mi jelentésünk 90 százalékban megegyezne, a civil szervezet semmilyen befolyással nem bírt az ombudsmani jelentés megjelenésének időzítésére – mondta az alapvető jogok biztosa. Székely hozzáfűzte, hivatala részéről nem történt törvénysértés. Arra a kérdésre, hogy lemond-e a történtek után – mint azt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felvetette –, úgy válaszolt, nagyon súlyos üzenete lenne, ha lemondana. Ez csak akkor történhet meg, ha Magyarországon tarthatatlan helyzetbe kerülne a jogvédelem – tette hozzá.

Az újságírók azt is firtatták, hogy a TASZ már májusban sürgette a jelentés nyilvánosságra hozatalát, arra azonban csak szeptember közepén került sor. Ennek viszont az volt az oka, hogy hónapokig tartott a vizsgálat, közben meg kellett várni több észrevételt, végül pedig az eredeti szöveghez képest sokban változott a jelentés tartalma is. A Magyar Nemzetben megjelent levelezéssel kapcsolatban Székely László elmondta, a hivatalban egy munkatársa ellen fegyelmi vizsgálat indul, mert azt a látszatot kelthette, mintha befolyásolhatná a jelentés elkészítésének időpontját.

Székely László
Fotó: MTI/Soós Lajos

Ellenzék: politikai lejáratás

Az ülésről időközben feldúltan távozó Szabó Tímea abszurdnak nevezte a történteket, ami szerinte jogállamban elfogadhatatlan. A Fidesz nem tudja elfogadni, hogy vannak független intézmények és civil szervezetek, és támadást indított Székely László ellen – mondta. Bárándy szerint sokkal inkább azt kellene vizsgálni, hogy került ki a hivatal és a TASZ közötti levelezés a Magyar Nemzethez. Ezt a képviselő bűncselekmények tartja, és felrótta, hogy a Belügyminisztérium semmit sem tett az ügyben. Bárándy mindehhez hozzátette, a lapban közölt levelezés összevágott és meghamisított.

Magyar Nemzet: a TASZ tudott az ombudsmani jelentésről

A kormányhoz közel álló napilap szeptember 19-én közölte, hogy a TASZ drogpolitikai programvezetője már tavasszal tájékoztatta az alapjogi biztosi hivatal egyik főosztályvezetőjét a tűcsereprogramos fejleményekről. Május végén arról érdeklődött, mikor kerül nyilvánosságra a jelentés. A lap mindebből azt a következtetést vonta le, a TASZ ismerhette a dokumentumot.

Lázár: Mondjon le Székely!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ha igaz a civilek és a hivatal közötti levélváltásról szóló hír, Székely Lászlónak le kellene mondania. Ha a dokumentumok igazak, teljesen hitelét vesztette az ombudsmani hivatal – mondta a politikus egy lakossági fórumon, még a levelezésről szóló hír megjelenésének napján. A miniszter szerint ebben a helyzetben nem elegendő, hogy az ombudsman belső vizsgálatot kezdeményezett a történtek felderítésére.

Kocsis Máté: a droglobbi és a lejárató dokumentum

Józsefváros polgármestere, aki szintén a Magyar Nemzet által lehozott hír után reagált, nem kertelt: szerinte „befészkelte magát a droglobbi az ombudsmani hivatalba”. A jelentésről sem volt jó véleménnyel, „koncepciózus, politikailag rendelt, a TASZ által megírt lejárató” dokumentumnak nevezte. Kocsis osztotta Lázár álláspontját abban, ha bebizonyosodik, hogy Székely László hibát követett el, akkor le kell mondania. Az ombudsman a bizottsági ülés után erre úgy reagált, politikai véleményeket nem értékel.

Az alapjogi biztos hivatala egyébként azért indított vizsgálatot, mert a VIII. kerületi, Kocsis Máté vezette önkormányzat felmondta a városrészben zajló tűcsereprogramot. Az ombudsman megállapította, a program megszűntetése az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő.

Olvasói sztorik