Belföld

Vége az aláírásgyűjtésnek

A választáson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük a jegyzők által korábban településenként meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken, leadták azokat a választási bizottságnál és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették.

A hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. A hétfői jelöltbejelentési határidő vonatkozik a nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozókra is, nekik is eddig az időpontig kell összegyűjteniük a Nemzeti Választási Bizottság által meghatározott számú ajánlásokat.

Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adták le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszik nyilvántartásba.

Több tízezer jelölt

A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalán, a www.valasztas.hu-n.

Mindezek alapján tehát bár a határidő 16 órakor lejárt, a www.valasztas.hu oldalon még egy ideig folyamatosan frissülnek a bejelentett, illetve nyilvántartásba vett jelöltekre vonatkozó adatok. Az NVI internetes tájékoztató oldala szerint már több mint 44 ezer jelöltet jelentettek be, és közel 30 ezret már nyilvántartásba is vettek.

11 főpolgármester-jelölt lehet

Tarlós Istvánt, a Fidesz-KDNP és Staudt Gábort, a Jobbik főpolgármester-jelöltjét a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) múlt héten vette nyilvántartásba. Az Együtt-PM és az LMP pénteken nyújtotta be az összegyűjtött ajánlásokat, Falus Ferenc és Csárdi Antal nyilvántartásba vételéről várhatóan hétfő délutáni ülésén dönt az FVB.

A hétfő 16 órai határidőig még kilenc jelölt leadta ajánlásait a FVI-nél, azonban a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja és a Magyar Nők Szövetsége hétfőn úgy döntött, nem támogatják a továbbiakban Fürst Izabellát, és mégsem indítják a választáson. Sárkány György András függetlenként indulni szándékozó jelölt pedig az MTI-nek az FVI folyosóján az ajánlóívek leadásakor azt mondta, nem gyűlt össze a szükséges számú ajánlása. Ez azt jelenti, hogy tizenegy jelölt versenghet a főpolgármesteri cím elnyeréséért abban az esetben, ha a hétfőn leadott ajánlások között legalább 5-5 ezer érvényes ajánlást találnak.

Az ajánlások ellenőrzésére három napja van a Fővárosi Választási Irodának, az FVB-nek pedig legkésőbb péntek éjfélig kell döntenie a jelöltek nyilvántartásba vételéről. Azonban csak az ajánlások ellenőrzése és a jogorvoslatok lezárulta után, jövő hét elején derül ki, végül hányan lesznek a szavazólapon.

A főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlások összegyűjtéséhez 13 ember igényelt ajánlóívet a választási irodától: Ács László (Zöldek Pártja), Bodnár Zoltán (Magyar Liberális Párt), Bokros Lajos (Modern Magyarország Mozgalom Párt), Csárdi Antal (LMP), Falus Ferenc (Együtt-PM), Fürst Izabella (Magyar Nők Szövetsége, Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja), Staudt Gábor (Jobbik Magyarországért Mozgalom), Tarlós István (Fidesz-KDNP), Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt). Átvette az ajánlásgyűjtő íveket négy független jelölt is: Galyas István, Magyar György, Sárkány György András és Szegedi László.

A választási eljárásról szóló törvény szerint valamennyi ajánlóívet le kell adniuk a jelölteknek a jelöltbejelentésre nyitva álló határidőig, különben a bizottság ajánlóívenként 10 ezer forint bírságot szab ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik