Belföld

Ebola: csak behurcolt eset fordulhat elő nálunk

Bár csekély a valószínűsége, hogy Magyarországon megjelenik az Ebola-vírus, folyamatos a kapcsolat az európai uniós járványügyi hatóságokkal - mondta el Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Csak behurcolt eset fordulhat elő, hiszen Magyarországra nincs közvetlen repülőjárat a járvány sújtotta nyugat-afrikai országokból. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) kockázatbecslése szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy az Ebola-vírust behurcolják Magyarországra – mondta Kovács Attila.
A helyettes országos tisztifőorvos hangsúlyozta: a Liszt Ferenc-repülőtér felkészült arra, ha olyan utas érkezik, akinél fennáll az Ebola-fertőzés gyanúja, vannak védőeszközeik és cselekvési tervük is. A helyettes tisztifőorvos elmondta azt is, hogy a Szent László kórházban szituációs gyakorlatot tartottak.

Úgy fogalmazott, hogy az európaiak számára elképzelhetetlenek a szóban forgó nyugat-afrikai országok higiénés körülményei és a nyomor, hozzátéve, az ottani hatóságok rosszul kezelték a járványt.

Már a szappanos kézmosás is “fegyver”

Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője kiemelte, a vírus “rettentő sérülékeny”, tehát egy szappanos kézmosás már elpusztítja a kórokozót. Kiemelte, hogy az ottani hatóságok körülzárták a fertőzött területeket, és turistaként nehéz eljutni az érintett helyszínekre.

Arra a kérdésre, hogyan fertőződhetett meg az egészségügyi személyzet egy része, Ócsai Lajos azt válaszolta: feltételezhető, hogy nem tartották be a szigorú védekezési szabályokat. A vírus könnyen kezelhető, ha a higiénés szabályokat betartják – jelentette ki.

A betegség a fertőződést követően 2-21 nap lappangási idő után jelentkezik, fejfájással, izomfájdalommal, magas lázzal, majd hányással és súlyos hasmenéssel. Végül véralvadási zavar lép fel, amely befolyásolja a belső szervek működését, a betegség végstádiumában pedig külső és belső vérzés tapasztalható. Az Ebola-vírus fertőzött testnedvekkel – vérrel, nyállal – közvetlenül terjed, tehát nem légúti betegség. A tünetmentes állapotban lévő beteg kevésbé fertőz, mint az, akinek a betegsége már előrehaladott stádiumban van.

Az Egészségügyi Világszervezet hétfői, legfrissebb közlése szerint meghaladta az ezret az Ebola-járvány halálos áldozatainak száma Nyugat-Afrikában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik