Belföld

Nekiment Sesztáknak a Magyar Nemzet

Lemondásra szólítja fel Seszták Miklóst a Magyar Nemzet. A miniszter lépjen félre! címmel üzent a kormánypárti napilap.

A Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese nem tartja elfogadhatónak, hogy a miniszter egyik vállalkozásával „akár offshore-nak is nevezhető cégek hozhatók kapcsolatba”. Csermely Péter nemcsak a miniszter védekezését nem fogadja el, hanem azt sem, hogy bizottsági meghallgatásain még azt állította, „egész életében két cége volt, az ügyvédi irodája és az autókereskedése. Hogy külföldi vállalkozásai lettek volna, azt egyenesen tagadta. Most kiderült, voltak, és adósságoktól terhelten süllyedtek a semmibe”.

A cikk emlékeztet rá, hogy ezúttal nem lehet visszamutogatni, mert „a miniszter nem annak a bizonyos Elmúlt Nyolc Évnek a szereplője és terméke, hanem az Elmúlt Pár Hónapé”. Amit Seszták Miklós tett, akár törvényes is lehetett – ismeri el Cserrmely, de rögtön hozzáteszi, mindez „irgalmatlanul nagy disznóságnak tűnik. És már ez is, ez a „tűnik” is baj. Lehet, hogy Seszták Miklós amúgy minden idők legjobb fejlesztési minisztere lenne. Lehet, hogy amúgy Seszták, az Országfejlesztő néven vonulhatna be a magyar gazdaságtörténetbe. De itt ez az „amúgy”. És emiatt bukik minden”.

A Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese szerint a jobboldali és a középen álló szavazók éppen azért szavaztak bizalmat az Orbán-kormánynak, mert nem birkák, éppen az ilyen múltakra mondtak nemet, mert az ilyen múltak „abban a Nyolc Évben voltak divatban”. „Munkaalapú társadalom? Igen. Mutyialapú, joghézagcentrikus, simliközpontú minisztérium? Nem. Ezért lépjen félre a miniszter” – indokol a Magyar Nemzet vezércikke.

Korábban Havasi Bertalannak ment neki a Magyar Nemzet. A lap szokatlanul durva stílusban bírálta – mellékszálként – Tusványos kapcsán Havasi Bertalant. A Magyar Nemzet cikkében, publicisztikájában kiállt az Orbán Viktor által vázolt új világ mellett, de vezércikkében már arról is írt, hogy a „miniszterelnök körül riasztóan megnőtt a meglehetősen szervilis, ám a világ felé buta agresszivitást mutató emberek száma”.  

Még nem késő címmel két éve egyébként Csermely Péter azt írta, hogy „ha például Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár netán felajánlaná a lemondását, a kormányfőnek érdemes lenne elfogadnia”. Hoffmann még két évig maradt. 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik