Ezzel cáfolja is rögtön azokat a vádakat, hogy a mű már készen volt, csak „rásózta” a kormányra. Párkányi Raab Péter a szobra körüli helyzetet „a balliberális bizniszpolitikusok, művészkörök és médiaholdudvaruk” aknamunkájával magyarázza. A legdurvábbnak azt tartja, hogy nem is az áldozatoknak, hanem a német megszállásnak állít emléket alkotása, amelynek a felrobbantására uszítottak.
A mostani botránynak szakmai oka is van – teszi hozzá a szobrász. Szerinte sokan vannak – még a képzőművészeti egyetem tanárai között is akad – olyanok, akik nem tudnak megmintázni egy szoborfejet, ezért fordultak a konceptuális művészet felé. Most ez az irányzat az uralkodó, és felkent papjai áldozata lett az ő emlékműve.
„Ma e kör tagjai mondják meg, ki kaphat ösztöndíjat, katedrát, a kiállításoknál pedig bevezették az életről-halálról döntő kurátorok rendszerét. Nem véletlen, hogy ma már e szűk társaság tagjait kivéve senki nem jut be az állami költségvetésből működő kiállító intézményekbe.”
Az interjúban a művét bíráló mesterét sem kíméli. Szerinte „Jovánovics György egyműves alkotó, lásd a 301-es parcellát”, nem ért a szobrászathoz, egy olyan körhöz tartozik, amely létrehozta a „balliberális giccset”, és amelynek tagjai simán agyonvernék ma Leonardót, ha felbukkanna Magyarországon, és még büszkék is lennének erre.
Almás megoldást kínál
Szerinte a tiltakozók nagy része nem is tudja, mi ellen kel ki – állítja, mivel ő maga is ott volt végig a Szabadság téren a munkások között, karnyújtásnyira dolgozott a hisztériakeltőktől. Nem szívesen értelmezi szobrait, de Gábriel arkangyalban nem Magyarország ártatlanságát akarta megörökíteni. A műleírásban elnagyoltan fogalmazott – ismeri el Párkányi Raab Péter, de erre is van magyarázata. Ha több ideje van, körültekintőbb.
Most azt mondja, hogy Gábrielt a Hősök terén látható szobor alapján formázta meg, mint az államiság megtestesítőjét, az ország védelmezőjét, de a kompozíció főszereplője valójában az országalma, amint éppen kicsúszik annak az arkangyalnak kezéből, „aki ezer évig védett bennünket, most viszont lehunyt szemmel tűri, ahogy lecsap rá a birodalmi sas – ami egyébként a vádakkal ellentétben, nem is birodalmi sas”.
Nem holokauszt-emlékmű
A szobrász azt üzeni „a zsidó áldozatok leszármazottainak és mindenki másnak”, hogy őt „a német megszállás napjának, Magyarország szuverenitása elvesztésének megörökítésére” kérték fel. Megbízói leszögezték: „Ez nem holokauszt-emlékmű, a vészkorszaknak az idei, 70. évfordulón más projektek fognak méltó emléket állítani. (…) Azt mondták például, hogy egyformán tisztelettel akarnak adózni a jobb- és baloldali áldozatok előtt, és neveket is fel szeretnének írni az alkotásra.” Ettől végül elálltak, így maradt a felirat.
A német megszállás áldozatainak emlékműve – szerinte – pontosan tükrözi a megbízás tárgyát. A szobrász úgy tudja: a feliratról a megrendelők a Mazsihisszel is egyeztettek, de attól tart, bármi lenne is alkotása címe, akik bele akarnak kötni, úgyis belekötnek.
“Ebben az ügyben egyébként eddig egy-két újságírót és történészt leszámítva két jó szándékú szereplő van: a kormány és én”.
Jól jött neki a botrány
Párkányi Raab szerint ez a munka, ha nem ő csinálja kétmilliárdos biznisz lett volna, nem 270 milliós. Bántják a nemtelen támadások, de „köztéri műalkotás iránt ilyen sokan még nem érdeklődtek. Egy szobrász nemigen remélhet többet annál, hogy műve párbeszédre ösztönözzön. Most elindult a múlt kitárgyalása, és kiderült, hogy miközben itt egy egész országot lenáciznak, a dolog nem ilyen egyszerű”.
Paradox módon neki jót tett az ügy, mert Magyarországon a sikert csak botránnyal lehet elérni. „Széppel, jóval, nemessel nem, mert az senkit nem érdekel. (…) Ezt a rendszert a gyűlölködő kortárs művészvilág alakította ki – és ők most szépen megcsinálnak engem” – zárja a tisztázó interjút.
További részletek a legfrissebb Heti válaszban.
