Belföld

A Belvárosban cserkészett fideszeseket az RTL

Százmilliókat költött a fideszes önkormányzat egy társasházra, amelyben a párt polgármesterjelöltje is lakik. De szó volt Hiszékeny Dezsőről és a cigányozó balos polgármesterjelöltről is.

Igazán színes volt az RTL Klub csütörtöki Híradójának második fele. Beszámoltak a szocialista Hiszékeny Dezső elleni korrupciós vádról, a baloldal cigányozó polgármesterjelöltjéről éppúgy, mint a korábban transzvesztita előadóművészként tevékenykedő zsidó hitközségi vezetőről.

A médiaharc jegyében először a Belvárosba látogattak el, ahol állítólag csaknem 400 millió forintot költöttek egy önkormányzati társasházra, ahol a Fidesz kerületi polgármesterjelöltje és az Orbán Viktor tanácsadójaként emlegetett Habony Árpád is lakik. Csak az egyébként használaton kívüli mélygarázs szigetelése több mint 100 millió forintba került. Ugyanebben az utcában, egy ugyancsak önkormányzati tulajdonú és jól láthatóan nem túl jó állapotban lévő ház felújítására 100 ezer forintot szánt a kerület.

Szó esett a lépfene-fertőzésben érintett City Farm Kft-ről. A tulajdonos Nagy József akkor kezdett állattartással foglalkozni, amikor a földpályázaton legelőket nyert. Az ismert helyi vállalkozó állítólag a földművelésügyi és a nemzetgazdasági miniszterrel is jó kapcsolatot ápol.  Elképzelhető, hogy a lépfene-ügy miatt felbontják a föld 20 évre elnyert bérleti jogát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik