Győztes hadvezér vonul oly diadalmas mosollyal, mint ez a nyírbátori cigánylány, a kezében egy ötméteres, kampósvégű farúddal. Rezsit csökkentett az imént a lelkem, konkrétan áramot lopott: viharvert kábelt vetett át az utcai felsővezetéken, azzal kormányozza a sumák delejt a família házába. Népszerű sportág ez errefelé, melytől az sem riasztja el a helyieket, hogy letöltendő börtönt nyert miatta pár versenyző.
„A vasúton túli terület” – így eufemizálják a városban ezt a zömmel romák lakta szegénynegyedet. A legnyomorultabb utcákba nem ér el se a közmű, se az aszfalt, fejlesztési pénz nem téved ide, még apró sem, s ha mégis, abban sincs köszönet; a minap felhúzott fedett buszmegállóból mára a fémváz korpusz maradt, a díszkő maradékát épp most hordják el kölkök. Nincs felnőtt, ki rájuk szólna, pedig pezseg az élet az utcán. Kummer kolléga kocsiból kattintgat, jobb a békesség.
Fotók: Kummer János
A telep kapujában, a vasúti átjáró innenső felén útkereszteződés. Egyik sarkán üres placc. Másik sarkán eldevizahitelesedett, lakóit és ablakait vesztett épület, pirosra színezett vályoghomlokzatán kétméteres falloszok mutatják, milyen erre a vízszintes. Harmadik sarkán az önironikus nevű Black Jack kocsma. Negyedik sarkán a roma közösségi ház. Utóbbi kettőnél időzzünk kicsit.
A Black Jack árképzése érzékenyen követi a lokális igényt: százkilencven a pikoló csapoltból és háromcentes kommerszből álló kombináció, a félliteres, pillepalackos „szőlő” Márka viszont prémiumtermék a maga kétszázötven forintjával. Vargáné áll a söntésben, panaszkodik. „Pultost kerestem, kaptam is tíz nevet a munkaügyi központtól, mind fehér, egy se cigány. Kilenc eleve nem akart dolgozni, a tízedik meg ugyan beállt, de el kellett engedni, mert ha húszezrest látott, megijedt. Nem tudott számolni.”
Politizálunk is kicsit. „A kutyát nem érdekli errefelé se a Fidesz, se az MSZP, se semelyik. Arra szavaznak az emberek, aki a kezükbe nyom egy ezrest. Vagy kettőt. De legalább egy kiló kenyérre valót.”
Miért hozzuk szóba a pártokat? Mert miattuk utaztunk Nyírbátorba. A város ugyanis a legbalosabb fellegvárrá nőtte ki magát az EP-választáson azzal, hogy az MSZP legyőzte a Fidesz-KDNP-t. Mi több, a „vasúton túli területen” a szocik tizenhétszer annyi szavazatot szereztek, mint a kormányerők. Igen, tizenhétszer annyit. A szegfűsökre négyszázhuszonöten voksoltak, a Fidesz-KDNP-re viszont mindössze huszonöten. Érti ezt valaki? Vargáné fifikás asszony, ő kapiskálja. „Sok erre az öreg cigány, aki nem tud se írni, se olvasni. Őket bekíséri valaki a szavazóbizottságból, aztán arra ikszelteti a mamát, akire akarja.” Na de ül abban a bizottságban fideszes, jobbikos meg zöld delegált is, nem? „Mi nem világos ezen? Mondom, hogy bekísérik az analfabétákat.”
Velünk lehet a baj.
Megvilágosodni térünk be a közösségi házba, Márton Józsefhez. Ő a bátori roma kisebbségi önkormányzat korpulens feje, nem mellesleg a városi képviselőtestület szocialista tagja. Súlya van itt neki, népes családjának pláne. „Májustól harmadára esett vissza a közmunka. Ez verte ki az embereknél a biztosítékot” – szól Márton úr magyarázata a tizenhetes szorzóra. A pozitív olvasat pedig ez: „Tizenkét éve szocialista polgármesterség folyik Nyírbátorban, segítik a romákat a mindennapi életben, amiatt szavaz balra a nép. Meg azért is, mert nagyon szerettünk volna nyírbátori politikust juttatni Brüsszelbe.”
Bátorit Brüsszelbe? Bizony. Ha valaki nem tudná, az MSZP európai parlamenti listájának negyedik helyén a város szülötte, a volt pénzügyminiszter, Veres János szerepelt, s ha nem ég be oly csúnyán a párt, ahogy, akkor kontinensatya lett volna belőle. De nem lett.
Pár kilométerrel odébb tüchtig, belvárosi cukrászdában találkozunk vele, itt még hétköznap is vasárnapi a krémes.
Veres Nyírbátor origója. Helyi értelmiségi család sarja, a rendszerváltás előtt téeszben főkönyvelt (Új Barázda MGTSZ!), majd menő vállalkozó lett belőle, cége itt székel, itt ad munkát. Reformszociként 1988-tól első titkára volt a nyírbátori MSZMP-nek, a következő évben alapítója az MSZP-nek, 1994-től országgyűlési képviselő. 2002-ben polgármesternek választották az addig jobbos, alvó városkában. Ráérezve a korszellemre (meg a közelgő EU-csatlakozásra), pályázatíró csapatot állított fel, s mire pár hónap múlva pesti államtitkár lett, sínen volt a települést. 2005 áprilisától már pénzügyminiszter, de fél szeme Nyírbátoron, ahová dőlt a címzett támogatás, foltozódtak az utak, termálfürdő emelkedett, felújítódott még a várkastély is, dagadt az ipari park s vele az adóbevétel. Csak 2006 és 2010 között huszonnégy milliárd plusz landolt Bátorban, a térségben további huszonkilenc.
Ennek ellenére Veres 2010-ben elbukta az egyéni választókerületet. Mondják, „kiakadt a hálátlan népre”.
„Nem akadtam ki a hálátlan népre! – replikázik most. – Igaz, idő kellett az eredmény megértéséhez, főleg, hogy a vereség után is kértek különböző szervezetek, adjak nekik pénzt.” A sajgó sebet némiképpen még akkor ősszel betadinozta az önkormányzati választás, melyen Bátor zsinórban harmadszor balos polgármestert választott, természetesen Veres emberét.
Az elmúlt négy évet országos listáról bejutva, közepes letargiában abszolválta Veres a Parlamentben. Borús hangulatát konzerválta, hogy a Mesterházy-féle vezetés a többi öreggel együtt lapátra tette őt is. Új csapásként idén áprilisban már egyáltalán nem került a t. Házba, menekülőútnak Brüsszelt kapta. De hát az az ugrás se jött össze a süllyedő vörös hajóról.
„Bármi is lett az országos eredmény, Nyírbátor kinyilvánította, hogy mindig is tisztelte Veres Jánost. Sőt akik öregként háttérbe szorítottak, most el kell ismerjék: az EP-választáson az egyetlen ötven százalék fölötti MSZP-s eredményt az én városom érte el, nem függetlenül tőlem” – szól Veres karcos sommázata.
A vasúton túli tizenhétszeres szorzón nem csodálkozik. „Minden településen a polgármesterhez húznak a közmunkások. Nyírbátorban szocialista a polgármester, és rengeteg a közmunkás. Egyébként a város nyolc szavazóköréből hetet megnyertünk.” Volt presszió a népre? „Itt? Itt nem. Fideszes vezetésű településekről hallom, hogy pár nappal a választás előtt balesetvédelmi oktatás ürügyén berántották a közmunkásokat, és elmagyarázták nekik, kire kell szavazni. Mi nem élünk ilyen eszközzel.”
Nyírbátor a maga veresista balosságával sziget az amúgy jobbos választókerületben, ahol 2010-ben és 2014-ben is a fideszes Simon Miklós győzött. Őt is megszólaltatnánk a bátori skandalumról, de a képviselő úr telefonon (valamint indignáltan) a városi pártelnökhöz, Kerezsi Istvánhoz irányít. Hívjuk hát Kerezsit, aki szintén indignált és szintén nem nyilatkozik, illetve csupán annyit, hogy ő nem tehet semmiről, a lokális kudarc egyedüli felelőse „a kampányolást mellőző vezetés”, ami, ha jól értjük, azt jelenti, Simon a hunyó.
Mázli, hogy a bátori Fidesz-iroda zárt ajtaján nemcsak az olvasható egy fekete-fehérré fakult matricán, hogy Jó reggelt, Magyarország! (mecsoda intellektuális poén), hanem az alapszervezet tisztségviselőinek névsora is elérhetőséggel. Találomra tárcsázzuk egyiküket: Németh Lászlót, „a jogi és ügyrendi bizottság elnökét, a pénzügy és gazdasági bizottság elnök-helyettesét”. Megamázli, hogy Németh úr közlékenyebb, sőt valószínűleg színesebb, szerethetőbb figura is, mint pártelöljárói. Otthonába invitál.
Rendezett eklektika uralja a lakást. Az étkező falán zsűrizett Mácsai-festmény lóg, mellette a család pincsikutyáinak portréi nyújtják nyelvüket Orbán Viktor felé, aki hűtőmágnesként materializálódik egy „Magyarország jobban teljesít” nyilacska mellett. A kompozícióba csupán a miniszterelnök derékmagasságában elhelyezett, szintén hűtőmágnesbe álmodott banán hoz stílustörést (spontán mondén utalás?).
Karakán figura a házigazda. Simán kiejt a száján olyan evidenciákat, mint hogy „sokat köszönhet ez a város Veres Jánosnak”. És azt sem rejti véka alá, sajnálja, hogy pártja EP-kampánya egyetlen orbános szórólap széthordásából állt. „Mentünk volna mi is, pláne, amikor láttuk, hogy a szocik hangosbemondós autókkal járták a környéket, csinálják a kitelepüléseket, János meg ott van minden faluban, de hát az volt az utasítás a felső vezetéstől, hogy maradjunk nyugton.”
Németh úr tősgyökeres bátori. Ruhával kereskedett, piacozott, csinált miniábécét, de „mind bezupált a kínaiaktól meg a Tescótól”. Ma egyrészt képviselőtestületi tag, másrészt éjjeli őr egy általános iskolában. Világképe kerek, megbonthatatlan. Vallja, Magyarország jobban teljesít, és e hitében az sem ingatja meg, hogy mindkét lánya családostul, unokástul külföldön él, egyikük fodrász, másikuk boltvezető Írországban.
Tizenhárom éves kora óta jobboldali. „Az úgy volt, hogy „hetedikes koromban lecsomóztam a nyakamból az úttörő nyakkendőt, és az igazgató asztalára tettem”. Az ok: „Apám egyszerű gyári munkás volt, anyám a téeszben dolgozott, egyikük sem számított kádernek, így sosem mehettem se Zánkára, se Csillebércre.” Megsértődött, s milyen igaza volt! (Tényleg csak a poén kedvéért: Németh úr jóval későbbi pártelnöke, Orbán Viktor akkoriban próbált méltóvá válni a kisdobosok kék nyakkendőjére. S vált is.)
„Talpraesett egy asszony” – mondja Németh úr. Kire is? Hát Ballánéra. Ki az a Balláné?
Nos, amikor Veres dokkolt a nagypolitikához, Nyírbátor az ő protezsáltját, a szintén szoci Balla Jánosnét választotta városvezetőnek. Balláné is az MSZMP-ből indult, meg egy ruhaipari szövetkezetből, melynek ma – a polgármesterség mellett – társtulajdonosa. Tán nem sértjük meg, ha azt írjuk róla: előre a veresi úton menedzseli a várost.
Rajongja Verest, ez sugárzik minden mondatából. Egyedül a mentor ízlése kap némi kritikát tőle, az is csupán mandinerből. „Amikor 2003-ban átvettem hivatalt, kicsit átalakítottam a polgármesteri szobát. Csak színekben, huzatokban. Kicsit nőiesebbre formáltam.” Milyenre? „Nem is tudom, mondjam-e.” Kérjük rá. „Ruhaiparos a szakmám, bántotta a szemem, ami itt volt. A falak mályvaszínűek voltak!” Jesszus! „A függöny pedig zöld és sötétbarna!” Uh. „És ahány ülőgarnitúra, annyi színű, egy bársony, ehhez a bútorhoz nem illő huzattal.” Botrány.
„Okos legyél, mert buta sok van! Húzzad csak be a féket!” Varga Attila, a Black Jack tulaja szereli le így egy hitelért gazsuláló kuncsaftját. Végül két szál ingyencigiben és ezerforintos keretben egyeznek ki, utóbbi Varga úrnak az ivó oldalában működő kisboltjában váltható be kenyérre, felvágottra.
A telepen fejezzük be, hol másutt?
Törekvő, agyas arc ez a kocsmáros. A telep sűrűjébe született negyvenhét évvel ezelőtt. Melózott itt akkoriban mindenki, hiszen kellett, s lehetett is. Apja kubikus volt, s ha csak tyúklépésben is, de menekült övéivel a nyomorból: kétszer költözött a família, mindkétszer pár utcával kijjebb, de haláláig sem sikerült kiaraszolni a vasúton túli területről. Attilát Pestre küldte szakmunkásképzőbe, textiles gépszerelőnek. A fiú elvégezte az iskolát, s dolgozott is, míg volt textilipar. Piacozásba fogott aztán, ruha, cipő, mi kor mi ment, „jártam ki Törökbe”, majd, hogy a kínai cucc agyoncsapta a bizniszt, építési vállalkozó lett, csinált mindent az alapásástól a szobafestésig. Pár jó év után annak is befellegzett, akkor nyitott egy presszót Bátorban, aztán még egyet, aztán meg kisboltot. Nem „családipótlékozik”, csupán két gyereket vállalt; fia a fővárosban kereskedő, lánya egyetemista.
Melózik, hajt. És neki már a vasút túlsó oldalán áll a háza.
