Belföld

Lázár: „Soha nem gyakoroltam nyomást a sajtóra”

„Aki kicsit is ismer, tudja, hogy soha nem gyakoroltam nyomást a sajtóra” - mondta Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszteri poszt várományosa Benyó Ritának, a Hír24 híradó riporterének.

Tegnap tüntetést is tartottak amiatt, hogy sajtóértesülések szerint Lázár János nyomására távolították el Sáling Gergőt, az Origo főszerkesztőjét. Ezt mind az Origo, mind Lázár cáfolja, ugyanakkor a szerkesztőség közleményt adott ki, ami szerint elfogadhatatlannak tartják az eljárást és György Péter, a portál alapítója is távozik a kiadó igazgatóságából.

Lázár Jánosnak egyébként korábban voltak összetűzései a sajtóval: tavaly kommentelőket jelentett fel becsületsértésért, miután sarkos véleményt fogalmaztak meg róla az autóbalesetéről szóló cikk alatt. A Délmagyar.hu kiadójának 500 ezer forint kártérítést kellett fizetnie, több kommentelő ellen még most is zajlik ügyészségi nyomozás. Lázár letagadta, hogy kommentelők ellen tett volna feljelentést, de miután az ügyészség magánvádas eljárásba helyezte át az egyik hozzászóló ügyét, nyilvánosságra került a feljelentés.

Lázár János hódmezővásárhelyi polgármestersége alatt a független helyi Rádió X tulajdonosát is elővették – egy hirdetési újságban az önkormányzat közzétette Ágoston Lajos és egyik munkatársa fényképét, lakcímét és telefonszámát. A rádiósokat azzal vádolták, hogy manipulálták Lázár János botrányt kavart kijelentését, ami szerint „akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Arra biztatták a hódmezővásárhelyieket, hogy kérdezzék meg őket, „miért akarták hamisítással lejáratni a város polgármesterét”.

Forrás: Facebook/Hír24 TV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik