Belföld

Németh Lászlóné 5 legjobb pillanata

Távozik a fejlesztési miniszter, mi pedig megpróbálunk méltóképp búcsúzni tőle, csokorba gyűjtjük a legszívmelengetőbbeket tőle.

„Ő az a miniszter, aki biztosan megy a kormányból” – írtuk nem is olyan régen, a cikkből pedig kiderül, hogy a távozó az nem más, mint Németh Lászlóné.

Az egészestés mozitól a rövidfilmig

Németh Lászlónét 2011. december 26-án nevezte ki még Schmitt Pál köztársasági elnök. Diplomája nincs, az ellenzék pedig Simicska-helytartónak vélte a kormányban. Távozik. Három évéből egy Kerényi Imre biztos könyvtárakat töltene meg, de nekünk nincs könnyű dolgunk, ha ki akarjuk emelni a TOP 5-öt.

Véletlenszerűen kiválasztott kedvenc kép
Fotó: Bartolf Ágnes / kormany.hu

1. Erős kezdés

Mindenki ismeri a mondást, ami elég epés: „gyenge kezdés után erős visszaesés.” Na, ez az, ami nem jellemző Németh Lászlónéra, akit még ki sem neveztek miniszternek, csak tudni lehetett, hogy ő követi Fellegi Tamást, máris rajongói klubja lett a legnagyobb közösségi oldalon. A Németh Lászlóné Rajongó Klubnak azóta ezer kedvelője van, az oldal krédóját azért kiemelnénk:

„Németh Lászlónénak fontos szerepe lesz az elrugaszkodásban.”
Orbán Viktor, 2011

2. Aki a virágot szereti

Németh Lászlóné, ha kamerát lát, mikrofont észlel, elfordul, menekül – írtuk korábban és egy kicsit sem túloztunk. Nagyon ritkán nyilatkozott, a Blikknek 2013-ban, nőnapkor aztán mégis. Egyszer. Hát hol van ez Rogán Antal bulvármegjelenéseihez képest? Tudta Ön például, hogy Németh Lászlóné Serényi Zsuzsannaként látta meg a napvilágot? És azt, hogy férje a szemüveg takarítással tudja levenni a lábáról? Vagy azt, hogy szabadidejében a nadrágot preferálja, a kedvence pedig egy lányától elcsaklizott tornacipő? (Van lánya?) Az orchideát is szereti, rossz ember nem lehet.

3. Nem egy Dávid Ibolya

Emlékeznek még arra, amikor Dávid Ibolya azt mondta, hogy „nem értek a focihoz”? Az még igazságügy-miniszterként válaszolta arra a kérdésre, hogy mit szól a labdarúgó mérkőzéseken történő rendbontásokhoz és antiszemita bekiabálásokhoz. Azt nem tudjuk, Németh Lászlóné mennyire ért a focihoz, de a Debrecen, akkor még épülő stadionját annak idején megtekintette, nem is akárhogy. Vörös sállal a nyakában, Kósa Lajossal az oldalán. „Személyesen kísértem körbe, és nagyon tetszett neki a komplexum!” – írta utána a polgármester.

Kép: Kósa Lajos / Facebook

4. Virág elvtárs beájulna

Gogolák elvtársnő, egy pillanatra! Ez egy új szoknya magán, igaz?

Új, Virág elvtárs.

Kurta. Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának! Nincs erre nekünk szükségünk.

Pedig ha Bacsó Péter Virág elvtársa látta volna, milyen szoknyában jelent meg a 2013-as nemzeti tanévnyitón a nemzeti fejlesztési miniszter! Hajjaj. Szegény Gogoláknak erősen térd alatt ért véget a szoknyája, Németh Lászlónénak pedig erősen térd felett.

Kép: Facebook

5. A vonat nem vár

Németh Lászlóné idénre tartogatta a legnagyobb dilit, részt vett a világ legbizarrabb eseményén. Volt ott minden, masszív techno, cicanadrág, robotmozgás, Hivatalosan a „felújított kápolnásnyéki vasútállomáson mutatta meg ma először a nyilvánosságnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a MÁV-START és a Stadler a nemrég Magyarországra megérkezett két FLIRT egyikét.” De ennél sokkal több történt ott és akkor, ezzel lett kimaxolva a miniszterség.

Gif: Sailor Ripley / Tumblr

A +1

Nincs Nemzeti Együttműködés Rendszere rezsicsökkentés nélkül, van, aki ezt ipari szinten űzi. Ráadásul Németh Lászlóné. A lakossági rezsicsökkentés után a miniszter korábban iparit is ígért, hogy az alacsony energiaárak mellett Magyarország megőrizze versenyképességét. Németh Lászlóné az ipari Németh Szilárd. Vagy Németh Szilárd a lakossági Németh Lászlóné. A lényeg, nincs TOP-lista rezsicsökkentés nélkül.

A jelenlegi és jövőbeni rajongóknak pedig üzenjük, a tervek szerint nem marad munka nélkül, a kormány közelében marad, ugyanis a paksi bővítésért felelős tárcanélküli miniszter vagy a területért felelős kormánybiztos lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik