Mi az az Európai Parlament, miért fontos ez?
Gyakran hallod, hogy az EU egy megfoghatatlan vízfej? Hogy nekünk, európai választópolgároknak semmi ráhatásunk nincs arra, mi zajlik az EU gépezetében? Pedig van. Az Európai Parlamentet mi magunk, a 28 tagállam állampolgárai választjuk. Az EP nélkül nincs uniós költségvetés, költségvetés nélkül nincs pályázat, pályázat nélkül pedig nincs sem Erasmus, sem autópálya, sem díszköves főtér-felújítás. De a többi döntéshozó testület sem alakulhat meg az EP jóváhagyása nélkül, tehát közvetve ugyan, de abba is van beleszólásunk, ki lesz az Európai Bizottság elnöke.
Mégsem nagyon érdekli ez az embereket.
Az Európai Parlamentet eleinte a nemzeti parlamentekből delegálták, de 1979 óta (Magyarországon 2004 óta), éppen azért, hogy a választók közvetlenül is hassanak az EU hajójának irányára, közvetlenül választjuk a képviselőket. Sokan azt remélték, hogy ettől fokozatosan kialakul egy európai politikai tér, miközben az EP egyre nagyobb szerepével sikerülhet kiragadni a hatalmat a nagy tagállamok kezéből és demokratikusabbá, hatékonyabbá tenni az egész EU-t. A választói részvétel mégis folyamatosan csökken 1979 óta. Fontos, hogy ez megváltozzon, és ezért erősítették az EP jogköreit az utóbbi években. A 2009-es Lisszaboni Szerződéssel a jogszabály-alkotási folyamatban az EP lényegében egyenrangúvá vált a tagállamokból álló Tanáccsal.
Oké, hogyan zajlik ez a döntéshozatal? Mindig hallottam, de sosem volt erőm utánajárni.
Az Európai Bizottság dolgozza ki a jogszabálytervezeteket (vagy saját hatáskörben, vagy a Tanács felkérésére), amelyeket eljuttat a Tanácshoz és az EP-hez is. A két intézmény kidolgozza a saját álláspontját a jogszabálytervezettel kapcsolatban. Az EP-ben egy jelentéstevő felelős ezért, akit képviselőtársai választanak. A jelentéstevő először a szakbizottságban épít ki konszenzust, aztán a plenárison kap felhatalmazást a tárgyalásra a Tanáccsal. A Tanács és az EP képviselője a bizottság egy szakértőjével végül zárt ajtók mögött tárgyalják meg a végső kompromisszumot, amit aztán mindkét testület jóváhagy. Ez a két intézmény állandó harcának jelenlegi állása, a nemzetek Európáját képviselő Tanács és a föderálisabb Európát vizionáló EP között.
Hogyan változott az EP hatásköre?
A Lisszaboni Szerződés kiterjesztette az Európai Parlament hatásköreit. A jogalkotási eljárásban a Parlament a Tanáccsal egyenrangú félként vesz részt. Ezt több új szakpolitikai területre is kiterjeszti, például a mezőgazdaságra, az igazságügyre és a bevándorlásra. A Parlamentnek megmarad a jóváhagyás joga is: a nemzetközi színtéren az EP-nek kell jóváhagynia a társulási megállapodásokat. A Parlamentnek megerősödött a költségvetési hatásköre is. Az EU éves költségvetésének elfogadási eljárásában immár a Tanáccsal egyenrangú félként jár el.
Mennyire tudta kihasználni ezt a megnövekedett hatalmat az EP?
A mérleg nem egyértelmű. Egyrészt az EP – kritikusai szerint – arra használta, hogy még több hatalmat vonjon magához, és folytassa az állóháborút a nemzetállami kormányok ellen. Más vélemények szerint viszont egyszerűen a politikai realitások miatt nem tudja kihasználnia ezeket az új jogköröket. Nehéz nagy változást elérni a jogszabály szövegében, ha a tagállamok erre nem hajlandók. Nem mindig azonosak ugyanis egy európai pártcsaládban ülő, különböző országokból érkező képviselőinek az érdekei. Ez kétségkívül gyakran elakaszt egy-egy ügyet, de ennél sokkal többször van meg a gyümölcse az elnyúló vitáknak.
Mint például?
Biztos észrevetted, hogy míg korábban horribilis pénzeket fizettél egy-egy külföldön fogadott telefonhívásért, most már méltányos összegeket vonnak csak le a számládról. A folyamatnak nincs vége, nemsokára még olcsóbb lesz a roaming.
Ennél nagyobb volumenű kérdésekben is egymásnak feszültek a felek, és nem volt értelmetlen. Az EP ugyanis korábban fogadkozott, hogy nem hajlandó elfogadni, hogy az EU hétéves költségvetése a következő, 2014-20 periódusban csökkenjen, miközben a válság utáni Európában éppen nagyobb beruházásokra lenne szükség. Azzal fenyegetőztek, hogy visszaküldik a tagállamoknak a költségvetést. A tagállamok is óriási csatát vívtak a költségvetésről, végül is másodszorra, egy 24 órás EU-csúcson egyeztek meg abban, hogy az EU történetében először kisebb lesz az unió költségvetése, mint az előző szakaszban. Az EP végül is nem küldte vissza a tagállamoknak az egész költségvetést, de részsikereket elért, mint például azt a rugalmassági klauzulát, hogy ha beragad valahol éves szinten valamilyen forrás, akkor azt más szakpolitikai területen is fel lehessen használni. Eddig ez nem így volt: ha nem tudták felhasználni az elkülönített pénzeket, akkor azok bennragadtak.
