Belföld

Választás 2014: Rogán pereket indít

A Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában abszolút átlagosnak nevezte a választási részvételt. A többség elment szavazni, a többség többsége pedig a Fideszre szavazott, amely így óriási előnnyel nyerte a választást.  Éppen ezért egyetért a frakcióvezető a pártelnökkel, a “felhatalmazásnak” azért nagy a jelentősége, mert az EU-nak nagyon sok olyan országa van, amelyik küszködik kormányzási problémákkal

Rogán szerint „egy erős kormány eredményezhet csak egy erős országot. És ennek a feltételei most megvannak”. A frakcióvezető hatalmas eredménynek nevezte, hogy 4 év kormányzás után, nehéz éveket követően ilyen fölénnyel nyertek. Rogán nem akart „politológusi találgatásokba” bocsátkozni, így nem adott érdemi választ arra, hogy miért fordult el mintegy 800 ezer szavazó a Fidesztől.

Saját vagyonnyilatkozati ügyének felnagyítását Rogán a gyűlöletkampány részének nevezte, amiből szerinte az embereknek már nagyon elegük van, ezt jelzi, hogy körzetében ő maga is milyen fölényesen győzött. Rogán cáfolta a párhuzamot Simon Gábor ügyével, hisz ő nem betett százmilliókat a bankokba, hanem tartozik azoknak tízmilliókkal. Arra a kérdésre, hogy most egy 10-es skálán mennyire van rendben a vagyonnyilatkozata, a Fidesz-frakcióvezető azt mondta: azzal most minden rendben van. A hazugságokra immár megadja a megfelelő jogi válaszokat, mert lesz ideje arra, hogy a pereket elindítsa.

A frakcióvezető a Mokkában sajtókacsának nevezte a Népszabadság írását esetleges kormányzati szerepéről. Azt mondta, ha kapna miniszteri felkérést, egy kicsit elgondolkodna rajta. Rogán Antal a Mokkában is szóvá tette, mennyire meglepte Mesterházy Attila elmaradt gratulációja, ez szerinte nem egyszerűen egy európai szokás, hanem egy normál, emberi szokás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik