Belföld

Mesterházy: “együttműködésre vagyunk kárhoztatva”

Az adatok jelenlegi állása szerint a baloldali pártok 38 mandátumot szereznek: 29-et szocialista politikusok, 4-4-et az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció jelöltjei, egyet pedig a liberális Fodor Gábor. A frakcióalakításhoz közös listán induló pártok esetében öt képviselő szükséges, így egyelőre még kérdéses, ki alakíthat frakciót a baloldali ellenzéki szövetséget alkotó pártok közül a következő Országgyűlésben.

Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke hétfő délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta: egyelőre sem az Együtt-PM-mel, sem a DK-val nem tárgyalt hivatalosan arról, melyik frakcióhoz csatlakozzon. Hozzátette, az MLP csak olyan döntést fog hozni, amelyik az önálló liberális politikai arculatot erősíti, mert újra meg akarják teremteni az önálló liberális pártot. Azt sem tartotta kizártnak, hogy függetlenként dolgozik majd az Országgyűlésben.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke este, szintén az Egyenes beszéd című műsorban azt mondta: még nem tárgyaltak a frakcióalakításról. A konzultációk a héten fognak megkezdődni – tette hozzá.

Mesterházy Attila a műsorban arról beszélt: konstruktív, de kritikus ellenzéki szerepre kell készülniük. Hozzátette, arra számítanak, hogy a politikai események centruma a parlamenten kívülre kerül, ezért nem feltétlenül a parlamenti frakcióra építik a szakmapolitikát, hanem “a párt irányába indulnak el”. Ott hoznak létre műhelyeket, esetleg kabineteket.    Kérdésre válaszolva azt is elmondta: nem fordult meg a fejében, hogy felajánlja lemondását. A három választást (májusban EP-, ősszel önkormányzati választás lesz) végig kell csinálni – tette hozzá. Az MSZP elnöke szerint volt és van is kormányváltó hangulat, de az apátia és a közöny nagy ellenfele volt a “kormányváltó erőnek”. A közöny és az emberek beletörődése lefelé nyomta a részvételi arányokat – vélekedett.

Mesterházy Attila kitért arra is, hogy a Fidesz “hideg” kampányt folytatott, csak a médiában jelentek meg, az utcán nem, emellett volt egy negatív kampányuk, amellyel a részvételi arányokat próbálták csökkenteni. Az MSZP elnöke szerint a rendelkezésre álló eszközeikkel azokat tudták inkább elérni, akik jobban érdeklődtek a politikai iránt, ezzel együtt úgy véli: a szövetség az együttműködésben jól működött.

Az MSZP elnöke elmondta: a májusi európai parlamenti választásokra készülve már mindenki felvette az aláíró íveket. Megállapodtak, hogy ezen mindenki önállóan méretteti meg magát – idézte fel -, de az őszi önkormányzati választáson már ismét együttműködésben gondolkodnak.

Mesterházy Attila kiemelte: ha nem hinne abban, hogy az együttműködésnek van értelme, akkor nem tettek volna erőfeszítéseket érte. “Együttműködésre vagyunk kárhoztatva” – fogalmazott, hozzátéve: nem lát olyan lehetőséget vagy forgatókönyvet, amely nem arról szól, hogy ezen pártok politikusainak vigyázniuk kell egymásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik