Belföld

Választás 2014: Gyurcsány a bojkottról

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2014. 04. 06. 20:00

„Mértékadó sajtóorgánumok, köztük az Index.hu, a HVG.hu, az Origo.hu is bojkottálja a Fidesz és a Demokratikus Koalíció választás éjszakai programjait. Írták, hogy azért teszik, mert a Fidesz nem engedte be a 444.hu-t (és a Cinket), a Magyar Narancsot és a Hír24.hu-t, mi meg a köztévét és a HírTv-t. A bojkott fontos figyelmeztetés, ezért érdemes végiggondolni saját álláspontunkat” – írta Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc.

A volt kormányfő saját bojkottjukat azzal magyarázta, hogy két tévét nem tartják sajtónak. „Annak hívják magukat, látszólag azok is, hiszen vannak kameráik, újságíróik, szerkesztőik, műsoraik”, de szerintük mégsem azok, hiszen a polgárjogban bevett alapelv szerint az egyes szerződéseket sem megnevezésük, hanem tartalmuk szerint kell minősíteni. Gyurcsány ezzel egyetért, és ezt gondolja a sajtóról is. “Attól, hogy valami sajtónak hívja magát, még nem biztos, hogy az”.

„A hír szent, a vélemény szabad.”

Szerinte a sajtó a tények tekintetében igazat mond, míg véleményében teljes szabadságot élvez. A régi Magyar Hírlap szlogenje volt, hogy „A hír szent, a vélemény szabad.” Talán régimódi – tette hozzá, de ő ezzel ért egyet és a köztelevíziót és a HírTV-t nem tartja sajtónak. Szerinte mindkettő a „Fidesz bunkósbotjai. Hazudnak, ferdítenek, egyetlen párt érdekei szerint csűrik-csavarják a valóságot. Összekeverik a hírt a véleménnyel, hazugságot tényként adnak el”.

Gyurcsánynak semmi baja azzal, ha valaki üti, vágja őket, szerinte a Cinknek sem a lieblingjei és az index.hu sem repes tőlük, mégsem utasított vissza interjút soha, ha ezek a sajtóorgánumok erre kérték. „Nem a kritikával van a baj. Ugyan, dehogy. A nyilvánvaló hírhamisítással, a hazugságok rengetegével, a pártszolgálattal. Azzal viszont van. Nem kicsit, nagyon”.

A fent említett két sajtót a DK nem tartja a demokratikus nyilvánosság részének. „Ezt eddig a most bojkottálók tudomásul vették. Most, hogy a Fidesz kizárja a demokratikus nyilvánosság részét képező sajtó egy részét saját rendezvényéről”, most őket is bojkottálják, „mert nem akarják egyoldalúan a Fideszt bojkottálni, nehogy kettős mércével vádolhassák őket. Most látszólag középen állnak”.

“Nagyon nem”

Gyurcsány szerint nem. „Nagyon nem. Mert így teremtenek egyenlőségjelet például a Magyar Narancs és a köztévé között”, amivel „relativizálják a sajtótisztesség elemi követelményeit.” A volt kormányfő úgy véli: a bojkottálók – szándékaikkal ellentétben – éppen nem használnak, hanem ártanak a sajtótisztességnek, a sajtószabadságnak.

„A látszat szerint Magyarországon demokrácia van. Hiszen van Parlament és vannak választások is.” Szerintük mégsem az. „A látszat szerint nyugati ország vagyunk”, de Gyurcsány szerint kelet felé indultunk, és „Orbán keleti szeleket várva egyre messzebbre visz bennünket a Nyugattól. Orbán a látszatra hivatkozik”. Ő a tényekre. Akkor is, amikor a köztelevíziót és a HírTv-t nem tartja nyugati értelemben sajtónak, ezért nem áll szóba velük. „A most bojkottálók a látszatot vagy a valóságot védik? Jó lenne tudni”- tette hozzá.

Szerinte azért is vagyunk itt, mert keveredik a valóság a hazugsággal. Tart tőle, hogy ebben az esetben is. „Éveken keresztül azt hallottuk, hogy az demokratikus ellenzék egyik fő hibája, hogy nem beszél egyenesen”. Ő egyenesen próbál beszélni. És elvi kérdésekben nem akar kompromisszumokat kötni. „Mert túl sok a hazugság. Mert Obersovszky nem egyenlő Uj Péterrel.”

A DK-elnök elismeri, az is lehet persze, hogy nincs igaza. „A bojkott erős figyelmeztetés”, hogy átgondolják eddigi álláspontjukat. Meg fogják tenni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.