Belföld

Állásbörze a Műegyetemen

120 kiállító több, mint 1000 ajánlata és szakmai gyakorlati lehetőségei közül válogathatnak a fiatalok ma és holnap.

A Műegyetemi Állásbörzén a tévhitekkel ellentétben nem csak mérnöki, hanem gazdasági, pénzügyi, informatikai és természettudományi állásokat is ajánlanak.

A rendezvény kiegészítő programjaként a látogatók mind a két napon részt vehetnek a Felkészítő Szint programjain, ahol önéletrajz tanácsadás, tréningek, grafológia elemzés és pszichológiai tanácsadás is lesz. Hogy ne élesben kelljen kipróbálniuk magukat az álláskeresőknek próbainterjúkat is készítenek a szervezők a jelentkezőkkel.

Szerdán és csütörtökön is előadásokat tartanak neves hazai startupperek, mint Kovács Péter, aki a Prezi fejvadászaként dolgozott, míg megalapította saját startupokra specializálódott fejvadász cégét az IseeQ-t.
Pálfy Sándor saját életútján keresztül mutatja majd be, hogyan lehet valaki BME-s hallgatóból a LogMeIn technológiai alelnöke.
Várnagy Priszcilla a Szilícium-völgyben tapasztalt dolgokról mesél majd, illetve a startupoknak szóló versenyekről.
Károlyi Antal a befektetői oldallal ismerteti majd meg a közönséget és elárulja azt is, hogy mik a feladatai a business angeleknek.

A startupok mellett stand up fellépők is lesznek, a jó hangulatról Badár Sándor és Mogács Dániel gondoskodnak.

Szerdán és csütörtökön is 10 és 17 óra között lehet kilátogatni a rendezvényre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K. épületébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik