Gazdaság

Egyre kevesebben keresnek állást

állás (állás)
állás (állás)

Az év elejéhez, de tavalyhoz képest is jelentősen csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma. Azonban az új munkahelyek majdnem 60 százaléka közmunka volt.

Szeptemberben 42,6 ezerrel kevesebb nyilvántartott álláskereső volt, mint tavaly ilyenkor, és augusztushoz képest is csökkent 7,8 ezerrel a regisztrált munkanélküliek száma – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adataiból.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

484 ezren kerestek állást

Az év elején még 648,4 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, júniusban csökkent a számuk félmillió alá (ilyen utoljára 2008-ban volt), s azóta is sikerült ott tartani. Szeptemberben kicsivel több mint 484 ezren voltak, a hivatalnál regisztrált munkanélküliek, majdnem fele-fele arányban férfiak és nők.

Akiknek volt munkájuk

Szeptemberben 67,7 ezer új nyilvántartott álláskereső ment el a munkaügyi hivatalba jelentkezni, és ezen felül majdnem 10 ezren voltak, akik először tették meg ezt az utat. A pályakezdő és a 25 év alatti álláskeresők száma tavalyhoz képest csökkent, augusztushoz képest viszont nőtt. A kilencedik hónapban 68,2 ezer pályakezdő, és 82,1 ezer 25 év alatti álláskeresőt tartott nyilván a hivatal.

A legtöbben az észak-alföldi (115,2 ezren) és az észak-magyarországi régióban voltak állás nélkül.

Az álláskeresési járadékból az előző hónaphoz képest 5 ezerrel többen, összesen majdnem 25 ezren léptek ki, de közülük mindössze alig több mint 6,5 ezren tudtak elhelyezkedni.

Csökkent azok száma is, akik már semmilyen ellátást nem kapnak, ők 267,2 ezren maradtak. Tavalyhoz képest 8,8 ezerrel növekedett viszont a tartós álláskeresők száma, majdnem 160 ezerre.

Akiknek lesz munkájuk

A közmunka kínált több lehetőséget

Szeptemberben egyébként 88 ezer rendelkezésre álló munkahely volt, 10 ezerrel több, mint tavaly ilyenkor. A kilencedik hónapban majdnem 44 ezer új álláshelyet jelentettek be az NFSZ-hez, azonban ennek majdnem 60 százaléka támogatott álláshely volt, vagyis közmunka. Emiatt is lehet, hogy javult az álláskeresési statisztika. A legtöbb közmunkát egyébként az észak-alföldi és az észak-magyarországi régióban kínálták, ahol a legtöbb állástalan volt.

Létszám-leépítési bejelentésből 16 érkezett a hivatalhoz, ami több mint 8,2 ezer embert érintett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik