Belföld

Kósa korábban hallotta az őszödi beszédet

A Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta, hogy követhetetlen, kitől kapta meg a felvételt, és azt is elárulta, hogy a beszéd nyilvánosságra kerülése előtt és után is sok találkozón volt téma.

Kapcsolódó cikkek

Ismertem az őszödi felvételt még annak nyilvánosságra kerülése előtt – mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap este, számolt be a nol.hu.

Kósa Lajos arra a kérdésre, hogy kitől kapta meg a felvételt, azt válaszolta, hogy ez szerinte követhetetlen, „sok találkozón sokan voltak ott, ahol szó volt erről”. Elárulta, hogy a beszéd nyilvánosságra kerülése előtt és után is voltak ilyen találkozók.

A nol.hu szerint ennek azért van jelentősége, mert Eduardo Rózsa-Flores állítása szerint a kazettát ő eljuttatta Bíró Márkhoz, aki akkor a párt észak-magyarországi koordinátora volt. A fideszes összekötő elvitte a felvételt Debrecenbe, ahol megmutatták Kósa Lajos polgármesternek. Rózsa-Flores arról is beszámolt, hogy másnap délelőtt Budapesten egy Fidesz-irodában gyűltek össze a párt vezetői: Kósa, Varga Mihály, Navracsics Tibor és Várhegyi Attila is ott volt.

A jelentésben az is szerepel, hogy valaki – kitakart rész, de a brüsszeli útja alapján beazonosíthatóan Orbán Viktor – már csak a repülőtéren értesült a felvételről. Rózsa-Flores azt állította, hogy ebben az irodában nyolc másolat készült.

Amit nem tudtunk meg

A pénteken nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésből többek közt az derül ki, hogy a kiszivárogtatás Gyurcsány tudtával történt, és hogy a felvétel sorsáról egy Fidesz irodában döntöttek. Bajnai Gordon azt írta, hogy manipulálták, és a jelenlegi kormánypártra nézve nem kedvező elemeket törölték a jelentésből, amely egyébként kimondja, hogy a feltárt ellentmondásokat nem tudták tisztázni, így nem tudták azonosítani a megrendelő személyét, a rögzítés célját, valamint azt sem, hogy a felvételeket ki birtokolta.

Kémény, Karel Gott és a békaemberek

“Az őszödi kormányüdülő kéményébe Szijjártó Péter engedett le, egy harminc méter hosszú, 5-ös narancssárga színű mászókötéllel, az ominózus 2006 tavaszi napon. Kezemben egy MK27-es táskamagnetofon volt, hozzá csatlakoztatva egy BEAG gyártmányú mikrofon. Gyurcsány Ferenc beszédét így vettük fel, a magnóban található Polimer 90 perces kazettára, amin korábban a Karel Gott, Udo Jürgens és Korda György „Egy péntek éj Szent Ferencen” című koncertjének kalózfelvétele volt található – többek közt ezt nyilatkozta Kósa 2013 szeptemberében mondta, amikor Szabó Bálint MSZP-s politikus azt állította, hogy Kósa Lajosnak is köze volt a beszéd kiszivárogtatásához, emlékeztetett az Index.

A politikus tovább is szőtte a sztorit akkor: A felvétel elkészülte után még a tetőn visszahallgatva a hanganyagot, azt tapasztaltuk, hogy sajnos néhány helyen Gyurcsány Ferenc hangja helyett Karel Gott volt hallható, ezeket a helyeket a szintén a tetőn tartózkodó, akkori Fidesz-szóvivő, Cser-Palkovics András eltorzított hangjával pótoltuk. Lelopózván a tetőről, a kazettát a Balaton partján ürgebőrbe varrtuk, és a Sió csatornán keresztül leúsztattuk a Sió-Duna torkolatáig. Itt jugoszláv békaemberek vették át, és juttatták el Pestre, miközben elkészítették a kazetta CD-változatát. Így kapta meg a magyar sajtónyilvánosság, amely aztán közölte.”

Gyurcsánynak nincs köze a szivárogatáshoz?

Ezt állította a Demokratikus Koalíció elnöke az ATV Szabad szemmel című műsorában. Azt mondta: 2006 őszétől 2009-ig zajlott egy vizsgálat, ebből időnként részjelentések készültek.

Az első ilyen, a “Gyümölcsöskert” fedőnevű részjelentés lényegében igaz, tehát a beszédet belülről szivárogtatták ki. A második jelentés Rózsa-Floresre alapoz, ez azonban szerinte hamis, vagyis a kiszivárogtató nem ő volt, és szó nincs arról, hogy ő bárkivel megbeszélte volna a kiszivárogtatást.

Gyurcsány hozzátette, hogy a Rózsa-Flores által elmondottakra nincs bizonyíték a jelentésben. Ráadásul a vizsgálatot lezáró 2009-es jelentést nem hozták nyilvánosságra. “Pintér Sándor egy zsivány ember”, aki azért nem hozza nyilvánosságra a végső jelentést, mert az cáfolná a most megismert részjelentéseket – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik