Talált levelek egy “idegenrendészeti eljárásról” – ezzel a felütéssel posztolt két, 1941-ben kelt levelet Nyáry Krisztián író, aki eddig főként írók, költők magánéletéről írt a közösségi portálon.
Íme, az egyik levél:
“ismeretlen deportált iskolás fiú levelezőlapja (1941. augusztus–szeptember)
Drágáim!
Mi itt vagyunk a Dnyeszter partján. Anyu meg Lili mindenképpen meg akar halni. Én nem is tudom, hogy mit csináljak, vagy haljak én is meg, vagy nem. Anyu semmiképpen nem akar tovább menni. Ha Apu nem fog eljönni, akkor én is meghalok. Felejtsetek el minket. Elmegyünk nagyon messze, ahol már soha sem fogunk találkozni. Nincs már mit írni nekem. Csókollak benneteket és legyetek boldogok. Isten veletek!
Csókol benneteket
Artúr
Utolsó levelem.”
És a másik:
Slachta Margit, a Szociális Testvérek szerzetesrend vezetője levele Horthy Miklósnéhoz a kárpátaljai deportálásokról
Budapest, 1941. augusztus 13.
Főméltóságú Asszonyom!(…) Egy kis társasággal felutaztam Kőrösmezőre, illetőleg Havasaljára és egyes más községekbe, ahonnan mostanában az internálások, összeterelések és kiutasítások történnek.
A központi írott, méltányos és érthető rendeletekkel ellentétes, kusza és embertelen intézkedéseket láttunk. – Láttunk állampolgársági okiratukat kezükben tartó embereket, félkarú hadirokkantat, alig csoszogó aggastyánt, kanyarós kisgyermeket kétnapi utaztatás után órákon keresztül a tömeggel esőben a nyílt teherkocsin való továbbszállításra várni. Láttuk ezen szerencsétlenek gúnyolására felállított akasztófát az állomáson a rajta lógó varjúval, Karácsonyfalván a beszögezett ablakú néptelen házakat, mert lakóikat éjjel, vagy hajnalban vitték el, a ricsei női koncentrációs tábort, családtagjaikat pedig Garanyban, láttam a hosszú vagonsort, melyben a szerencsétleneket odaszállították és közülük 24 vagon embert visszaküldtek, láttam Száldoboson, hogyan rakják teherkocsira a falu bámészkodása mellett szuronyos katonák és csendőrök őrködése mellett az embereket, amikor az akció beszüntetésére már kiment a rendelet, láttam Putnokról egy csoportot, kiknek iratait a szolgabíróság beszedte, visszatartotta és tulajdonosait elszállíttatta stb., stb.
Nekem az ügynek mindig csak fele az, hogy minden ember Isten gyermeke, tehát igazságtalanul és kegyetlenül senkivel sem lehet bánni. – A másik fele annak átlátása, hogy mi lesz velünk, ha az ország lecsúszik a jogelvek alapjáról és mind mélyebben és mélyebben csúszik a demoralizációba, a csendes anarchiába. S ami ma csendes, milyen rombolásban fog kitörni később, főleg ínség idejében, ha már nem lesz zsidó, akin megszokta, hogy az ököl és erőszak a törvény.
Ezért bátorkodom újra audienciát kérni, most már saját tapasztalataim alapján, kérem, hogy nemcsak főméltóságú Asszonyomnak, de a Kormányzó őfőméltóságának is elmondhassam az ügyeket és kérjem intézkedését. Teljes bizalommal mondom, azért kérem a meghallgattatást Főméltóságtoktól, mert a felelős fő intézkedők vagy elmennek „szabadságra”, ha valamilyen intézkedést tettek, vagy valami történik, amiben intézkedniök kellene, vagy nem adnak lehetőséget az ügyek elmondására, vagy a tények megcáfolják szavaik hitelét.
(…) Tekintvén, hogy minden szóbeli ellenkező kijelentések dacára a deportálások ezerszámra és lázas gyorsasággal folynak, bátorkodom Főméltóságodtól lehetőleg levelem átadójával jóságos válaszát kérnem, hogy lehetséges-e az audiencia és mikor? (…)
Főméltóságodnak mély tisztelettel,
Slachta Margit
Nyáry Krisztián e levelekkel arra a nyilatkozatra reagált, ami Szakály Sándor, a VERITAS nevű új kormányzati kutatóintézet vezetőjének szájából hangzott el. Eszerint:
“A történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról. Véleményem szerint viszont ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető.”
