Belföld

Eldőlt: Lesz közös balos ellenzéki lista

gyurcsany-bajnai-mesterhazy(430x286)(2).jpg (gyurcsány ferenc, bajnai gordon, mesterházy attila, )
gyurcsany-bajnai-mesterhazy(430x286)(2).jpg (gyurcsány ferenc, bajnai gordon, mesterházy attila, )

Közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt-PM szövetség - jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán, és közölték: erre tesznek javaslatot a Demokratikus Koalíciónak (DK) is.

Mesterházy Attila elmondta: a közös listához a DK bevonása is szükséges, de kizártnak tartja, hogy ne sikerüljön megállapodniuk Gyurcsány Ferenc pártjával.

Közben a Demokratikus Koalíció közleményben üdvözölte az MSZP és az Együtt-PM kezdeményezését, hogy “a DK részvételével teljes körű, közös képviselő-jelölteket, közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet állító választási megállapodás jöjjön létre”. A Gyurcsány Ferenc által jegyzett írás szerint a DK készen áll a háromoldalú tárgyalások azonnali megkezdésére. A jelenleg külföldön tartózkodó volt kormányfő a Facebookon azt írta: “Most akkor hazamegyek…”

Az MSZP ad miniszterelnök-jelöltet

A szocialista párt nevezheti meg az MSZP és az Együtt-PM megállapodása alapján, hogy ki legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje – közölte újságírókkal Bajnai Gordon, jelezve, hogy elfogadják, ha Mesterházy Attila lesz a jelölt.

A szocialista pártelnök arra utalt, hogy az MSZP már korábban döntött erről, amikor őt jelölték, de szükség lesz még egy kongresszusra.

A listás helyekről és arról, hogy a megállapodás újraírása hogyan befolyásolja az egyéni választókerületek elosztását, nem mondtak részleteket, mert ez a Demokratikus Koalícióval folytatott tárgyalásoktól is függ.

Így egyelőre nem tudni, hogy a korábban az MSZP és az Együtt-PM között felosztott 106 körzetből mennyi juthat a Gyurcsány-pártnak, és kinek a rovására. Mesterházy Attila csak annyit mondott, gyors tárgyalásokra készülnek a DK-val.

Az MSZP elnöke nem válaszolt arra, hogy Gyurcsány Ferencnek helye lehet-e a közös ellenzéki listán, mondván, nem akar üzengetni, a többi részlethez hasonlóan ezt is a tárgyalásokon kell megbeszélni.

Mi lesz Fodorral és Schmuckkal?

A Schmuck Andor szociáldemokrata és Fodor Gábor liberális pártjának bevonására vonatkozó kérdésre azt mondta, lépésről lépésre haladnak, először a DK-val tárgyalnak, utána “lehet gondolkodni arról, mi szükséges még ahhoz, hogy sikeres legyen ez a politikai konstrukció”. Jelezte azonban: az említettek közül a DK rendelkezik valós társadalmi támogatottsággal.

Bajnai Gordon kérdésre azt mondta: elsősorban céljai vannak, és csak utána ambíciói, miniszterelnöki ambícióját pedig annak rendelte alá, hogy Magyarországot egy kormányváltással visszavezessék a normális, gyarapodó európai országok sorába. Egy újabb kérdésre hozzátette, semmilyen ellentételezést nem kért ezért a döntéséért.

Az Együtt-PM cáfolta, hogy a tárgyalásokon bárkit is megneveztek volna, mint lehetséges harmadik miniszterelnök-jelöltet. Szavai szerint szó sem volt “castingról”.

Megőrzik identitásukat

Mesterházy Attila azt mondta: a tárgyalások keddi újrakezdésekor – amit Bajnai Gordon javasolt – egyetértettek, hogy a szövetség bővítésére kínálkozó lehetőségek közül a közös listaállítás a legjobb. Ez szolgálja azt, hogy kivezessék Magyarországot a demokratikus, gazdasági és szociális válságból – fűzte hozzá.

Bajnai Gordon ugyancsak hangsúlyozta, a választási győzelemre akkor van a legnagyobb esély, ha a tavaszi parlamenti választás az Orbán-kormányról szóló népszavazás lesz. Az ellenzéknek ma még nincs többsége a választók között – folytatta -, ezen változtatni kell, ezért kezdeményezte a tárgyalások újranyitását és az ellenzék egyesítését egy táborban, mert ez visszaadhatja a kormányváltásba vetett hitet.

A közös lista szimbolizálja a sokféle választói akaratot, nem jelenti a részt vevő pártok egyesülését, mindenki megőrzi saját identitását – hangoztatta. Szólt arról, hogy a DK-val is meg kell egyezniük egy közös programban, velük is “harmonizálniuk” kell a korábban a szocialistákkal közösen megfogalmazott vállalásaikat.

Bajnai Gordon kiemelte, a választási győzelemre akkor van a legnagyobb esély, ha a tavaszi parlamenti választás az Orbán-kormányról szóló népszavazás lesz.

Gyurcsány indulása is tárgyalási alap

Információink szerint arányosan és méltányosan osztják majd el a helyeket a felállítandó közös listán. Egyéni helyet ott kaphat majd a Demokratikus Koalíció, ahol beágyazottabb a támogatottsága, mint bármelyik szocialista vagy Együtt-PM-es képviselőjelöltnek.

A Hír24 úgy tudja, az alkudozásnak jelenleg egyetlen olyan pontja sincs, amelytől bármelyik fél elhatárolódna, így Gyurcsány Ferenc listás indulása is tárgyalási alap; az MSZP egyetlen feltételhez ragaszkodik: Mesterházy Attila legyen a miniszterelnök-jelölt.

Swinger klub, hazugságkoalíció, verebek

A Fidesztől először Deutsch Tamás reagált az új ellenzéki összefogás hírére. Mint Facebook-oldalán írta: “Alakul a szoclib swinger klub, ahol végre mindenki mindenkivel”.

A Fidelitas szerint Gyurcsány az “Év trollja”. A Fidesz ifjúsági társszervezete közleményében úgy fogalmaz: “a síelésből hazatérő kártékony szakácsnak semmi sem számít”. Szerintük Gyurcsány Ferenc elmúlt hónapokban bemutatott féktelen trollkodása emlékeztet miniszterelnöki éveire is: a trükkök százaira, a végighazudott évekre, a kilőtt szemekre, a kormányzás helyetti idétlen táncikálásra, a hetente megrendezett ötletfarsangokra. “De nem utolsósorban: az ország tönkretételére.”

A Jobbik szerint “a Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány alkotta bűnszövetség a vesztes csapaton ne változtass elvét követi”, és összefogásuk új mottója: együtt 2010. Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője közleményében azt írta: színjáték volt minden politikustól az őszödi beszéd erkölcsi szintjétől való elszakadás, “ismét létrejött a hazugság koalíciója”.

Az LMP nem köt választási szövetséget a korábban hatalmon lévő politikai erőkkel, kormányra kerülése esetén pedig a bal- és jobboldali politikai elittel is leszámolna – nyilatkozta Schiffer András a párt társelnöke, az ellenzéki tárgyalásokkal egy időben zajló sajtótájékoztatóján. Tisztul a kép, vagyis felsejlik a villanydrót, amelyen újra összeülnek a “2010-ben szétrebbent verebek” néhány “kakukkfiókával kiegészülve” – mondta a politikus.

Bajnai kezdeményezett

Még hétfőn derült ki, hogy várhatóan újraírják az ellenzéki együttműködést. Bajnai Gordon ugyanis az ATV reggeli műsorában közölte, hogy tárgyalást kezdeményeznek az MSZP-vel a szövetség újragondolásáról.

Az Együtt-PM vezetője szerint félre kell tenni a vitákat, és nagyon gyorsan, egy-másfél héten belül tisztázni kell, ki és milyen együttműködésre hajlandó. Ezért kezdeményezi, hogy még a héten üljenek le, első körben az MSZP, majd a Demokratikus Koalíció vezetőivel. Bajnai a maga részéről a közös listát is elfogadná, ezt tartaná a legerősebb formának.

Ezután reagált Mesterházy Attila hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, amikor is elmondta, újra kell írni az MSZP-Együtt-PM-megállapodást. Az MSZP elnöke szerint ennek egyik oka, hogy az Együtt-PM nem szövetségként, hanem pártként kíván indulni a jövő évi választáson, mert megváltozott az egyik szerződő alany személye. Emellett elemezni kell azt a helyzetet is, hogy immár hasonló támogatottsággal rendelkezik az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció.

Közös jelöltek, közös lista

Mesterházy három lehetőséget lát arra, hogy az egyéni körzetekben egy jelölt álljon szemben a Fidesszel. Az egyes körzetekben kölcsönösen visszalépnek egymás javára, vagy az Együtt-PM és az MSZP is bővíti a saját szövetségi körét. A harmadik pedig a közös lista – fejtette ki.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció részéről még ugyanaznap jelezte, hogy készen álla a megállapodásra. A Demokratikus Koalíció közleménye szerint az ellenzék győzelmének és az Orbán-rendszer megbuktatásának legnagyobb esélyét a közös jelöltek, a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt jelenti.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik