Belföld

Bajnai hátrébb lépne és nyitna Gyurcsány felé

Tovább bővülhet az ellenzéki szövetség. Bajnai Gordon az ATV reggeli műsorában azt mondta: tárgyalást kezdeményeznek az MSZP-vel a szövetség újragondolásáról.

Az Együtt-PM vezetője szerint félre kell tenni a vitákat, és nagyon gyorsan, egy-másfél héten belül tisztázni kell, ki és milyen együttműködésre hajlandó. Ezért kezdeményezi, hogy még a héten üljenek le, első körben az MSZP, majd a Demokratikus Koalíció vezetőivel. Bajnai a maga részéről a közös listát is elfogadná, ezt tartaná a legerősebb formának.

Az Együtt-PM arra számít, hogy Áder János a törvényileg lehető legkorábbi időpontra írja ki a választásokat, már a héten megnevezi a választások hivatalos dátumát, amivel hivatalosan is kezdetét veszi a választási kampány. Bajnai elsősorban ezért tartja indokoltnak, hogy az MSZP-vel áttekintsék a kormányváltó szövetség helyzetét, beleértve ebbe azt is, hogy közösen vizsgálják meg a megállapodás kiterjesztésének és továbbfejlesztésének lehetőségeit.

„Vissza kell adni a kormányváltást akaróknak a győzelembe vetett hitet. Ehhez az Együtt-PM szerint a lehető legszorosabb együttműködésre, akár közös listára van szükség az ellenzék érdemi támogatottsággal rendelkező erői között. Ennek megvalósításához minden félnek áldozatot kell hoznia – fogalmazott Bajnai Gordon az ATV Startban. – A kormányváltó szövetség megállapodásának kibővítésére kizárólag a két fél, az MSZP és az Együtt-PM egyeztetése révén kerülhet sor. A meglévő szövetség az alap, ez megkérdőjelezhetetlen” – tette hozzá.

A szélesebb összefogás megvalósításáért az Együtt-PM vezetője érdemi tárgyalást kezdeményezett a hét első napjainak valamelyikére. A kezdeményezésről az Együtt-PM vezetője már értesítette szövetségesét, Mesterházy Attila pártelnököt.

Bajnai azzal is tisztában van, hogy ha bővítik az ellenzéki együttműködés kereteit, mindenkinek vissza kell vennie személyi ambícióiból. Az Együtt-PM vezetője ezt már a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában mondta, az áldozatvállalás egyik eleme, hogy maga is hátrébb lép eggyel, mert nyilvánvaló, hogy ezt a listát nem ő fogja vezetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik