A decemberben ismét repertoárba vett Carminas Burana előadása úgymond a civilizáció peremvidékén vegetáló hominida közösség barbár rítusokkal teli felidézését célozza. Carl Orff elementáris hatású zenéjére a Sors, a Halál, Szerelem és Múlandóság forgandó mágiája fűti át a táncosok kavargó alakzatát a Szegedi Nemzeti Színház színpadán. A darabban Fortuna istenasszonya csalfa és kegyetlen játékot űz a főszereplő lánnyal, ki úgy adja át magát a jelen teljességének, hogy tudja, a Végzet is ott settenkedik körülötte társai körében.
S közben a szerelem egyetemes himnusza zeng.
A világhíres zene okán is hatásos, dinamikus és a színről színre újabb karaktert váltó szegedi mozgásszínház táncosainak teljesítménye ezúttal is lenyűgöző.
A Carmina középkori profán verseinek tánca nemcsak ennek okán kapcsolódik a Kortárs Balett 2013. évi újabb produkciójához. Ez utóbbi ugyanis már bevallottan a Rítus címet viseli, barbár, máskor meg túlfinomult, rokokó mítoszok (újra) teremtésével.
Az együttest vezető Juronics Tamás e két produkciója vallottan tartalmi egybecsengést mutat. Ennek okán is érdemes felidézni e fogalom sokrétűségét.
Mi is a rítus?
Az etológiai megközelítés szerint érzelmektől áthatott kultusz-megnyilvánulás. Sajátos akciósorozat, amely nagy szereppel bír az emberi természet és viselkedés alakításában. A legősibb időktől fogva egészen napjainkig. Rítus lehet köznapi, vagy mitikus, – mint például életünk párjának szokásos reggeli üdvözlése, – ugyanígy egy halálraítélt utolsó kívánságának ceremóniája. Férfiúi beavatási szertartás, ádventi gyertyagyújtás, vadászlakoma, temetési menet, vagy nagyképű államfők ágyúlöveges köszöntése. Profán tárgyak egyházi megszentelése, lovasok harci csatakiáltozása, kóser állatvágás, vagy frissiben elkészült hajók tengerre bocsátása mind azonos célzatú külsőségekkel járó ünnep.
Mire is szolgál a művi gesztusok rendszere? Valamiféle ősi kibékéltetést ígér embernek embertől, sorstól, istentől, ördögtől való fenyegettetésében. A rituális beavatás békésebb, elviselhetőbb, szerencsésebb jövő ígér az érintettek számára, – s így baj elhárító ceremónia is.
A színház maga is különös része e hitvilágnak. Meg képes mutatni, hogy a rítus mindennapjaink szerves tartozéka. Egyént, közösséget mozgat, taszít, indulatba hoz, megnyugtat, vagy gyűlölködést kelt. Önmagunk és mások iránt. Különösen azok iránt, akik valamiképpen nem olyanok, mint mi. Más nemzet tagjai, más bőrük színe, vallása, ruházata, szokásai. Más horda, klán, galeri tagjai, – ők másként emberek.
Nem úgy, mint mi vagyunk.
Megkülönböztet és elválaszt a rituálé, s bennünket igazol. Némely elhal közülük az időben, mások megszületnek, s újra szervezik a ceremóniákat életünk tartozékaként.
Terjedésükben a globális, modern média igen nagy segítségükre van.
Nos, a Szegedi Kortárs Balett társulat Rítus előadása ebből a közegből merít. Táncművészetük, a maga sajátos jelrendszerével, különösen alkalmas a párbeszéd által meg nem ragadható jelentések megjelenítésére. A csaknem mezítelen, máskor maskarába rejtőző férfi és női testek együttes és eltérő mozgása, dinamikája közös jelrendszeren alapul.
Rituálé ez maga is minden előadás.
A kétrészes produkció örömet és fájdalmat, brutalitást és sorsáldozatot kifejezni képes látványerdeje végigvezeti a nézőket a rítusok ösztöni világán. Történelem előtti korokból és ismert kultúrkörből. A táncosok kényes egyensúlyokat, feszített dinamikát felmutató produkciója embert próbáló, – együttes mozgásuk ősi tartalmak felsejttetésén munkálkodik. Mindarról, amiről a vadsághoz kötődő, felemelni és zuhanni egyaránt képes emberi szenvedélynek nincsen, vagy alig vannak szavai, mondatai.
Kiáltásai vannak, meg elfojtott szorongásai.
Tehát létezők.
Jól tudják, s jól prezentálják is mindezt a Rítus táncművészei: Bújdosó Anna, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hajszán Kitti, Hegedűs Tamás, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Májer Gábor, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Takács Zsófia, és Zsadon Flóra.
