Belföld

Kijelölték a gigadrága M0-ás szakaszt

m0 (m0)
m0 (m0)

Kijelölte a kormány az M0-s autóút 10-es és 11-es út közötti szakaszának nyomvonalát; a 8 kilométeres út fele a felszín alatt vezetne, és a költsége százmilliárd forintos nagyságrendű.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a szakasz elkészültének egyik akadálya a megfelelő nyomvonal kijelölése volt, a jogerős környezetvédelmi engedély szerint a mintegy 8 kilométeres autóút több mint fele a felszín alatt vezetne. Így megoldható, hogy a beruházás ne érintsen lakott területeket, ne igényeljen a természeti kincsek állapotát és a kilátást rontó felszíni műtárgyakat, és ne zárja el a fővárost a Pilisből érkező friss levegőtől a légszennyezettség növekedését okozva. A szükségszerű megoldás miatt a beruházás megvalósítása akár százmilliárd forintos nagyságrendű költséggel is járhat. A tervezett ütemezés szerint a munkálatok legkorábban 2017-ben kezdődhetnének meg.

Az M0-s Magyarország legnagyobb igénybevételnek kitett gyorsforgalmi útja, amelyen a tranzitforgalom szinte teljes egészében áthalad, és amelyet az országon belüli forgalom jelentős része is érint. Áteresztőképességének növelése ezért meghatározó eleme lehet a közlekedési feltételek javításának, a versenyképesség fokozásának.

A 10-es főút bekapcsolásával a körgyűrű gyorsforgalmi úttal kötne össze minden a fővárosba vezető főutat. A fejlesztéssel Óbuda és lényegében a teljes budai oldal mentesülne a fővárost az Almásfüzitő-Esztergom-Dorog-Pilisvörösvár vonalról érő jelentős forgalomterhelés alól.

A nyomvonalat a helyi önkormányzat köteles települési rendezési tervében feltüntetni és nem dönthet beépítésre szánt területté nyilvánításról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik