Belföld

Két bemutató a Szegedi Nemzeti Színház januári műsorán

Rossini Hamupipőke című vígoperájának és Shakespeare Othello, a velencei mór című tragédiájának premierje szerepel a Szegedi Nemzeti Színház januári műsorán.

Toronykőy Attila rendező a teátrum januári műsorát bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Rossini-operát a kilencvenes években játszották a Tisza-parti városban Gregor Józseffel, majd gyermekelőadásként az ezredforduló környékén is bemutatták.

A mű címszerepét két fiatal énekesnő, Kálnay Zsófia és Kertész Mónika énekli, a mostohaapát pedig Cseh Antal és Kiss András alakítja.

A Hamupipőke nem gyerekopera, de a kisebbeket is várják a nézőtérre, hiszen magyarul játsszák a darabot. Az előadás a mában játszódik, de a herceg által rendezett álarcos bálon a történet visszakanyarodik a múltba – tette hozzá a rendező.

Shakespeare Othellóját, a drámairodalom klasszikus alapművét 1928 óta nem mutatták be a Szegedi Nemzeti Színházban. Bodolay Géza rendező elárulta, hogy a darab nagyon régóta izgatta, mivel elképesztő mennyiségű félreértés veszi körül a művet, amely alapvetően arról a káoszról szól, ami körülvesz bennünket.

A feszes, izgalmas előadásban, amelynek szövegkönyvét több fordításból állította össze a rendező, Othellóként Kárász Zénót, Jágó szerepében pedig Pataki Ferencet láthatja a közönség.

A 2014-es esztendő első premierjeit megelőzően számos különleges programmal várják a nézőket a szegedi színházban – közölte Gyüdi Sándor főigazgató. A szilveszteri gálán az ünneplők Lehár Ferenc és Kálmán Imre legnépszerűbb operettjeiből hallhatnak válogatást, amelyeket Hacsek és Sajó jelenetek színesítenek.

Január 2-án a Szeged Első Lions Klub jótékonysági estjén, amelynek bevételével nehéz sorsú gyerekeket támogatnak, a népszerű vajdasági énekesnő, Rúzsa Magdolna életét ismerhetik meg az érdeklődők sok dallal fűszerezve. Január 4-én a HungarOperett Mulat a magyar című előadása látható két alkalommal is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik