A lap rámutat, hogy ez az a cég, amelyet a kormány január 1-jéig meg akar venni. Náluk van az EU-támogatások pályáztatását intéző szoftver forráskódja.
A 444.hu emlékeztet arra, hogy Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai helyettes államtitkár azt mondta, hogy egészen biztosan átveszi az állam a Welt 2000 feladatait. Lázár János megbízza valamelyik nagy könyvvizsgáló céget, hogy csináljon értékbecslést. Annyi pénzt adnak a Welt tulajdonosainak, amennyit ők mondanak.
Lázár közölte, ha ezért az összegért nem adják oda a vállalatot, akkor „majd kitalálják”, hogyan veszik meg, de állami hatáskörbe veszik a Welt 2000 munkáját.
A cég 10 éve kötött szerződést az állammal az EMIR nevű program leszállítására, amellyel az EU-s pénzeket adminisztrálják. A forráskód náluk maradt, így a karbantartásokért, módosításokért is ők felelnek, ami milliárdos üzlet.
A kormány egyébként 2,33 milliárd forintért újabb szoftvert rendelt a Welt 2000-től. Ennek FAIR a neve, és most decemberre kellett leszállítaniuk. A FAIR arra hivatott, hogy mindenféle állami pályázatot kezeljen. A felvásárlás szempontjából tehát az ellenőrzés pont jókor jött a kabinetnek – olvasható a portálon.
Idén ősszel kormányhatározat is született arról, hogy az EU-s pályázatok informatikai hátterét jövőre állami felügyelet alá kell venni, ami gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a forráskódot meg kell szerezni.
A 444.hu szerint a NAV-osok állítólag arra keresnek bizonyítékot, hogy 2006 és 2009 között követett-e el adócsalást a cég. Sokak szerint egyszerű zsarolás az akció a kormány részéről, Csepreghy Nándor viszont állítja: a NAV-vizsgálatnak és a vételi ajánlatának semmi köze egymáshoz, mert „nem hisznek az ilyen módszerekben”.