Belföld

Egyre keményebb a drog

drog(430x286)(1).jpg (drog, kokain, )
drog(430x286)(1).jpg (drog, kokain, )

Évről évre emelkedik azok száma, akik kábítószer-fogyasztás miatt kerülnek kórházba. Az adatokat Zacher Gábor ismertette.

Kapcsolódó cikkek

Idén 2200-ra tehető a kábítószer miatt kórházba kerülők száma, tavaly „csak” 2000, tavalyelőtt 1800 volt ez a szám – ismertette a lehangoló adatokat Zacher Gábor toxikológus a rendőrséggel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának vezetője példaként említette, hogy az alkoholfogyasztás miatt kórházba kerültek nélkül csak az elmúlt hétvégén az osztályon 14 embert kezeltek valamilyen tudatmódosító szer miatt.

A legnagyobb veszélynek azt nevezte, hogy nem tudható a szerek összetétele, az eddigi vizsgálatok pedig azt igazolják, hogy hiába mondja azt a fogyasztó, hogy csak egyféle tablettát fogyasztott, valójában 3-4, vagy akár 5-6-féle anyag mutatható ki a laborvizsgálatban.

A szakértők is az internetről tájékozódnak

Hangsúlyozta azt is, hogy az elmúlt hetekben olyan vadonatúj szerek jelentek meg, amelyeket még csak Japánban sikerült kimutatni.

A főorvos úgy vélte, a kilencvenes években még sokkal nagyobb volt a szerhasználati biztonság, ma már a szakemberek is az internetről, különböző, a fogyasztók által használt fórumokról és portálokról tájékozódnak arról, hogy milyen hatást váltanak ki az új anyagok. Bizonyítást nyert az is, hogy az összetételben egy pici módosítás is teljesen más hatást eredményez – tette hozzá.

Zacher Gábor nemrég egy előadásában azt hangsúlyozta: „a drog nem jó dolog, de ha egy füves cigarettát elszív egy fiatal, attól még nem válik bűnözővé, sem pedig drogossá – de ez nem jelenti azt hogy meg is kell tennie”.

Nem tudni az összeteveőket

Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-Főkapitányság bűnügyi főosztályának munkatársa a dizájnerdrogok veszélyére, azok bizonytalan összetételére hívta fel a figyelmet, és arra, hogy a jellemzően Kínából érkező szintetikus szerekről maguk az eladók sem tudják pontosan, milyen összetételűek.

Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője azt hangsúlyozta, nagy a felelőssége a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy a gyerekeknek megfelelő információik legyenek, és meg tudják állni az ilyen szerek kipróbálását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik