Szórakozás

Még a WC-ben is volt drog

lefoglalt kábítószer (kábítószer, lefoglalt, rendőrség, komárom-esztergom megye, )
lefoglalt kábítószer (kábítószer, lefoglalt, rendőrség, komárom-esztergom megye, )

A férfi a nyár eleje óta bujkált, mert több mint két kiló kábítószer volt a házában, élettársa is be volt drogozva, amikor a rendőrség házkutatást tartott nála.

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy 37 éves leányvári férfit, aki a hét elején feladta magát a dorogi rendőrségen. Azóta menekült, hogy júniusban több mint két kilogramm kábítószergyanús port, ötszáz tablettát és a kábítószer fogyasztásához használt eszközöket foglaltak le a házában. Mindenhová dugdosott a szerekből, még a fagyasztóból és a WC-ből is kerültek elő kicsomagolt adagok.

Hollandiában bujkált

Ő nem volt otthon a házkutatáskor, de 38 éves élettársa igen, rajta el is végezték a kábítószergyorstesztet, ami pozitív lett. A nő szabadlábon védekezhet, párja ellen viszont nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Okkal feltételezték, hogy külföldre szökött, most kiderült, hogy hónapokig Hollandiában bujkált. Végül nem várta meg, hogy elfogják, ő jelentkezett. Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják és tegnap előzetesbe került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik