Belföld

A Négy Mancs is pert fontolgat

Az alapítvány szerint az állatvédelemre összpontosítandó energiájukat is leköti a Hungerit által indított per.

Százezer helyett ötszázmillió

A hét közepén bizonyítási eljárással folytatódott a Négy Mancs elleni polgári per a Fővárosi Törvényszéken. A bécsi székhelyű állatvédelmi szervezet ellen a Hungerit Zrt. indított keresetet, a cég jó hírnevének megsértése miatt. A szentesi élelmiszer-ipari vállalat szerint, azzal, hogy az alapítvány éveken át libatöméssel, tolltépéssel, az állatvédelmi szabályok megsértésével, illetve állatkínzással hozta őket összefüggésbe, sokmilliárdos kárt okozott nekik.

A cég jelenleg 553 millió forintot követel a Négy Mancstól. Korábban egy 100 ezer forintos közérdekű bírság kiszabását kérték a bíróságtól, ám ezt elutasították, ezt követően született meg a több mint félmilliárdos kártérítési kereset.

Az állatvédők is perelhetnek

Az MTI beszámolója szerint a felperes jogi képviselője a tárgyaláson többek közt arról is beszélt, ők úgy látják, a Négy Mancs valójában nem állatvédő szervezet, szerintük az alapítvány üzleti érdekek mentén működik, pénzért árulja logóját olyan cégeknek, amelyek a feketelistája alapján döntenek a forgalmazott termékekről.

A Négy Mancs csütörtökön közleményt adott ki az ügyben, melyben idézték Gabriel Paun, az alapítvány nemzetközi kampányigazgatójának a tárgyaláson elhangzott szavait.

A Hungeritnek csak homályos és a tárgyhoz nem kapcsolódó érvei voltak ellenünk. Amennyiben nem fejezik be lejárató kampányukat, a Négy Mancs fogja perelni őket jó hírnév megsértéséért, és amiért támadásaik miatt az állatvédelemhez szükséges energiáinkat kötik le – mondta el a kampányfőnök.

Hungerit kontra Négy Mancs

Az ügy 2006 novemberében kezdődött. A Magyarországon is tevékenykedő osztrák Négy Mancs (Viel Pfoten) Alapítvány nemzetközi kampányt kezdett a libatömés ellen. Többek közt feketelistát készítettek a hízott libát forgalmazó cégekről, illetve arra kérte a nagyobb áruházláncokat, ne vásároljanak a listán szereplők termékeiből. Több magyar baromfifeldolgozóval együtt 2007-ben a szentesi Hungerit is felkerült az állatvédők jegyzékébe. Az egyik legnagyobb magyar exportőrnek számító vállalat tárgyalásokat kezdett az állatvédőkkel, egy időre a kövéráru-termelést is leállította, ám ezt követően sem kerültek le listáról, így végül keresetet nyújtott be a Négy Mancs ellen, illetve bejelentést tettek a Versenyhivatalnál.

Az ügybe a kormány is beavatkozott. Budai Gyula elszámoltatási biztos vizsgálatot indított az ügyben, de a Vidékfejlesztési Minisztérium is foglalkozott a kérdéssel.

Közben több kétes ügy derült ki az alapítványról. A Négy Mancs kampányfőnökéről kiderült, éveken át álnevet használt, egyes kampányvideókról kiderült, nem is a szentesi üzemben készültek, illetve több kritika érte őket amiatt, hogy a jogi képviseletükre azt az ügyvédi irodát kérték fel, amely korábban a magyar baromfitenyésztők felkérése nyomán éppen az osztrák alapítvány elleni fellépésben segédkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik