A házelnök erről a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban beszélt – melynek beharangozójáról szerdán mi is beszámoltunk -, amelyben szólt arról, hogy a kormányzás csak rendeleti lehet.
Kövér László, a korábbi, rendeleti kormányzást felvető kijelentésével kapcsolatban feltette a kérdést: “milyen tudna lenni a kormányzás, ha nem rendeleti?” Hozzátette: a kormány rendeletek kiadásával kormányoz, törvényt a parlament hoz.
Kifejtette: minden olyan szabály elfogadását, amelynek megváltoztatását két-háromévente az élet úgyis kikényszeríti, a végrehajtó hatalomra kellene ruházni, a képviselők pedig több energiát fordíthatnának a kormány ellenőrzésére.
A parlamentben általa kiszabott büntetésekről azt mondta: nem becsülné alá annak jelentőségét, hogy a Jobbik képviselői a földtörvény szavazásánál fizikai erőszakkal néhány percre felfüggesztették az alkotmányos rendet. Az LMP-sekre kirótt, molinók kifüggesztése miatti büntetésekről azt mondta: a képviselők átlépnek egy határt, amikor a korábban sosem alkalmazott eszközhöz nyúlnak. “A parlamenti vita verbális műfaj, az ülésterem nem plakátháborúk és performanszok színtere” – fűzte hozzá.
“Kard által vész, ki kardot ragad” – válaszolta arra, hogy a Fidesz is gyűjti-e a muníciót válaszként azokra a videofelvételekre, amelyek a bajai utaztatott szavazókról szólnak. Hozzátette: a Fidesznek nem érdeke az efféle kampány. Mivel nincs kormányváltó hangulat, így az MSZP számára a bizonytalanok mozgósítására az egyetlen eszköz a hisztériakeltés – mondta.
“A taxisblokád óta minden innovációt a balliberális oldal hozott a politikai életbe. A játékszabályokat nem mi alakítjuk” – tette hozzá.
Kövér László saját, a kampányban betöltött szerepéről azt mondta: “évek óta olyan vagyok, mint egy plüssmackó. Bársonyos, puha és barátságos.”