Belföld

Átverték az e-útdíj bevezetésénél dolgozó diákokat

e-utdij(210x140)(1).jpg (e-utdíj)
e-utdij(210x140)(1).jpg (e-utdíj)

Hetek óta hiába várják fizetésüket a középiskolás lányok, akik a röszkei határátkelőn tájékoztatták az autósokat az új rendszerről.

A Délmagyarnak panaszolta el korábban három fiatal, Miklós Vanda, Glatz Erika és Gyenes Dorina, hogy az elektronikus útdíj július eleji bevezetése előtt bruttó 1000 forintos órabérért vállalták, hogy Röszkén szórólapoznak. Utóbb kiderült, hogy szóban is segíteniük kellett az autósokat, sokszor angolul, pedig a feltételek között nem volt nyelvtudás és egyáltalán nem kaptak elég információt az e-útdíjról. A lányokat egy fővárosi diákszövetközet foglalkoztatta, van akinek 100 ezer forinttal tartoznak.

A lányoknak most a Liga szakszervezetek dél-alföldi regionális referense, Zsura Brigitta segít. Elmondta, hogy jogos járandóságról van szó, és amint egyeztetett a diákokkal, azonnal megtesz mindent, hogy megkapják a fiatalok a pénzt.

A fizetés nélküli munkavégzés sajnos gyakori a munka világában. A próbanap fizetség nélküli intézménye például teljesen szabálytalan – mondta még el a lapban a szakszervezeti referens.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik